Az agyunk Holdra szállása

Lucy Forgalmazza a UIP-Duna Film

Az elbűvölő Scarlett Johansson az ügyes bűvésztrükkben
Az elbűvölő Scarlett Johansson az ügyes bűvésztrükkben

Luc Besson mindig is tudta, hogyan néz ki egy igazán szórakoztató mozi. Rendezőként, forgatókönyvíróként és producerként is. Olyan sorozatok megteremtése fűződik a nevéhez, mint az agyonhasznált Taxi, A szállító, az animációs Arthur vagy az Elrabolva. Úgy is mondhatnánk tehát, hogy néha nagyon ráérez arra, hogy mi kell a mozi népének. Rendezőként hamar levetkőzte a korai művészkedést (Metró, A nagy kékség), és lett az álomgyár könnyű kezű iparosa, aki egyaránt képes igényes (Leon, a profi, Az ötödik elem) és igénytelen (Vérmesék) popcornmozi előállítására. Ám a valódi kreativitással fűszerezett sikerei még a kilencvenes években születtek. Akkor ünnepeltük utoljára a kommersz film megújítójaként. Azóta jobbára csak morzsákat szór a rajongói elé. Néha túl sokat is.

Most viszont régi önmagát idézve valami újszerűt fedezett fel: a filozofikus akciófilmet. A Lucy ugyanis egyszerre hordozza magán a Bessontól megszokott könnyedséget, amellyel az akciófilmek kliséihez nyúl, és a szintén nem súlyos, ám annál hatásosabb töprengést vagy inkább parabolát az élet lehetséges értelméről. Történik, hogy a nem túl okos Lucy (a most is elbűvölő Scarlett Johansson) testében elkezd feloldódni az oda rejtett drog, s ez bizony nem várt hatással jár: egyre nagyobb hatásfokkal képes használni az agyát, amíg el nem éri a bűvös száz százalékot. Ez pedig olyan, mintha saját magunkban lépnénk a Holdra: olyan nagy lépés lenne az emberiségnek, hogy fel sem fogjuk a következményeit. A film a lehetséges összehasonlítás érdekében ügyesen sorolja fel a tíz százalék eddigi eredményeit. Vagyis némiképp Neil Burger filmjét, a Csúcshatást (ott is drog hatására „okosodik” meg és kupálódik ki Bradley Cooper karaktere) radikalizálja: vajon meg tudnánk-e fejteni az ajándékba kapott élet lényegét, ha a végsőkig kihasználnánk a természet adta lehetőséget, vagyis a saját, fejünkbe rejtett szuperszámítógépet?

Besson zsenialitása most is abban áll, hogy remekül ötvözi a vagdalkozós, lövöldözős akcióstílust a szinte katedraízű tartalommal: Morgan Freeman eléggé statikus karaktere amolyan egyszemélyes görög kórusként magyarázza és tartja mederben a cselekményt. S annak érdekében, hogy a (konyha)filozófiai háttér ne nyomja agyon az amúgy nem túl bonyolult cselekményt, Besson a videoklipek színes világát hívja segítségül: az állatvilágból elcsent jelenetek illusztrálják például az egyszerűnek tűnő beszélgetést a film elején. A vizuális trükkök ugyanakkor humorral és (ön)iróniával vértezik fel a filmet. És ezekből a hozzávalókból áll össze az igazi Besson-egyveleg, amiért anno megszerettük a francia filmest, mert egyrészt remekül szórakoztat, másrészt (ha nem is túl sokáig) némi töprengésre késztet. Talán csak egy gyenge pontja van a Lucynek, a szuperszámítógép megalkotása a fináléban inkább vicces, mintsem komolyan vehető, a világot és a tudományt majd alapjaiban megváltoztató aktus. Akkor már inkább legyen a titokzatos és tréfás, a világmindenség lényegét firtató kérdésre a válasz (ahogy az a Galaxis útikalauz stopposoknak című műből kiderül), mintsem egy űrszínű, csillagpöttyös pendrive.

Ám ettől függetlenül a Lucy tényleg remek móka, ügyes bűvésztrükk, hogy önnön mivoltunkat, az emberi természetben rejlő lehetőségeket feszegessük mellékhatások nélkül röpke másfél órában, kényelmesen, a székbe süppedve. Mert Besson akkor a legjobb, ha nem veszi túl komolyan magát, ha képes nevetve összekutyulni stílusokat és műfajokat. S közben a rosszak elnyerjék méltó jutalmukat, s Lucyvel egy újabb hősnőt avathat a filmvilág Lara Croft és Ripley altiszt utódaként. Ha nem is olyan lebegősen finom, mint Az ötödik elem volt, mégis méltó párja az életműben. Egy olyan film, amely esetében időnként elfeledkezünk a kóláról és a kukoricáról: a rágás helyett legalább az agyunk is dolgozik. Néhány százalékon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.