Fezen: fesztivál a nagykorúság küszöbén

Amióta a metál kikopott a Szigetről, a főváros 100 kilométeres sugarú környezetében egyértelműen a ma kezdődő Fezen a legizgalmasabb fémzenei helyszín (de nyugodtan állíthatjuk ugyanezt országos viszonylatban is, az idén debütált balatoni Rock Beach ugyanis egyelőre nincs a fehérvári fesztivál súlycsoportjában).

Játszott már itt - csak a példa kedvéért - az U.D.O., a Kreator, a Sepultura, idén pedig a Deep Purple a húzónév. A 2011-ben már a 15. születésnapjánál tartó sorozaton a felhozatal nem egyenletes - abban az értelemben, hogy néha a hazai, máskor a külföldi előadókon van a hangsúly -, az építkezés viszont mindenképpen következetes: a (városon belül) többször helyszínt, illetve időpontot is váltó fesztivál kinevelte/domesztikálta a saját közönségét. Mindig van standup comedy, és sok a visszatérő sztár: a Fezen műsorkínálata sokkal konzekvensebb, mint mondjuk a már említett Szigeté. A MÁV pályával a rendezvény méreteinek és jellegének megfelelő bázist is sikerült megtalálni (ezzel a kihívással sokáig küzdött a fesztivál).


2013-ban a fellépő magyarok közül Ákos, a Tankcsapda, az Edda, Péterfy Bori és a PASO képviseli a legnagyobb tűzerőt (a kiragadott példákból is látszik, hogy a Fezen korántsem csak a rockereké), a nemzetközi mezőnyből pedig a Fear Factory és a Dragonforce említendő mindenképp (utóbbi a villámkezű gitárosával és a virtuóz speed/power zenével azt a korszakot idézi, amikor ez a műfaj megszületett, és átmenetileg szinte egyeduralkodónak tűnt - úgy a 80-as évek második fele táján, a Helloween első lemezei idején).


És szóljunk néhány szót a Deep Purple-ről is, amelynek eljövetele azt jelzi, hogy a Fezen immár nem csak papíron érkezett el a nagykorúság küszöbére. A hardrock legnagyobb élő reprezentánsainak életműve lassan a fél évszázadot közelíti (1969-ben startoltak), és ezalatt némi túlzással mindenki játszott már náluk, aki számít a műfajban. 1987-ben játszottak nálunk először, az azóta leégett Budapest Sportcsarnokban - a telt házat nem csak az garantálta, hogy az igazán nagy nevek közül akkoriban kevesen merészkedtek el idáig (a Deep Purple előtt csak az Iron Maidenhez és a Saxonhoz lehetett szerencsénk - utóbbi szintén a BS-ben, előbbi pedig a létesítmény parkolójában adott felejthetetlen koncertet), hanem az is, hogy egy abszolút a csúcson lévő, az egész világon sold out előadásokat celebráló együttesről volt (van, lesz) szó. Bár az életükben voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek (tagcserék, leállások), mára bőven kiérdemelték az élő klasszikus jelzőt: olyan csapatnak számítanak, akiket legalább egyszer az életben feltétlenül látni kell -az Idei Fezen pedig ideális alkalom erre.


A fesztivál család- és gyerekbarát: a 8 éven aluliak szülői kísérettel ingyen, a 14 év alattiak pedig féláron juthatnak be. A napijegyek mindennap reggel nyolctól 24 órán át érvényesek, a bérletesek vasárnap reggel 10 ig maradhatnak a hivatalosan ma kezdődő (de tegnap már nulladik napot tartó), szombaton záruló Fezenen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.