Festőiskola a kastélyban

Acsaújlak Budapesttől hatvan kilométerre fekszik északkeletre, kastélyát tavaly újították fel, s idén egy pályázatból a kreatív alkotás szolgálatába állítják.

A kastélyt 1910-ben építette Prónay Dezső báró a lányának, így lett Patay István főispáné. A második világháborút követő államosítás után itt nyílt meg az ország második kastélyszállója 1986-ban. A kastély 1992 óta nem látogatható, 2011-ben nyitották meg ismét, felújítva jelenlegi tulajdonosai. A kastélyhoz hat hektáros park is tartozik.

Az épületben és a parkjában található faházakban most pályázati pénzből „kreatív alkotó központot” hoztak létre a szellemi és alkotó kihívásokra nyitott emberek számára. A kastélyban tíznapos tematikus alkotótáborok indulnak augusztustól, előadásokkal, a kurzus végén kiállítással. A művésztelepen gyakorolható tevékenységek: tájfestés, csendéletfestés, fa-, fém-, kőszobrászat, fotózás. Lehetőség nyílik land art, street art, performansz, videomunkák, installációk létrehozására is. Vannak egy-két napos hétvégi foglalkozások is. A beruházás közel 170 millió forintból valósult meg, pályázati pénzből, ötvenszázalékos önrésszel, melyet a kastélyt fenntartó és üzemeltető Acsaújlaki Kastély Kft. biztosított.

A kreatív turisztikai központ hazai viszonylatban unikális, az épített és a természeti környezet adottságaira épülő élménycentrum, ami kedvelt turisztikai célponttá válhat a régióban, vélik a tulajdonosok, aki a turai kastélynak is résztulajdonosai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.