Nem annyira a literatúra benső, esztétikai kérdéseire, mint inkább a szerzők és szervezetek állapotára összpontosított a kortárs magyar irodalom helyzetét taglaló szerda esti vita, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek. Ez várható volt. Oka a mostani „szűkös esztendő", és az is, hogy az összejövetelt szervező Könyvhét című folyóirat legújabb száma jobbára ezt a megközelítést tűzte napirendre. A mintegy két és félórás, olykor heves indulatokat felszínre hozó párbeszéd néha olyannak tűnt, mintha a közelmúltban politikai és anyagi okokból megakasztott Márai-könyvprogram érdekében hívták volna össze. De végül - szerencsére - ennél jóval tágabb körben merültek föl a problémák.

Gács Anna kritikus, a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) vezető grémium tagja a program kapcsán kiéleződött vitában meg is jegyezte, az egymilliárdos olvasó- és könyvtámogatási terv korántsem lesz - egyelőre csak lenne - megoldója az irodalmi közvéleményt foglalkoztató gondoknak, jelesül a köztámogatás szűkösségének. Melyről Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke úgy vélekedett, évi 3-4 milliárdból „szanálni" lehetne az élő magyar irodalmat - ennek most csak töredékét fordítják rá. Ehhez persze kellene egy irodalmi törvény is, melynek előkészítésébe belefogott ugyan az előző kulturális kormányzat néhány éve, de részben az írótársadalmon belüli ellentétek miatt zsákutcába jutott. Az elnök szerint sok egzisztenciális kérdést is rendezni kellene, egyebek között az írók nyugdíját, egészségügyi ellátását, szociális segélyezését, mert „az írótársadalom egy része de facto nyomorban él".

Az ugyan nem tisztázódott, ki számít nálunk írónak, viszont elhangzott: a költői, prózai munkákat létrehozók többsége eleve kenyérkereső állást vállal, tehát nem műveiből próbál megélni - erre mindössze tíz-tizenöt szerző képes. Az irodalom, mint elsődleges megélhetési forrás, már azért is elképzelhetetlen ma, mert jóformán alig vannak honoráriumok: a megjelent könyvek után elvétve, a folyóiratokban közölt írások kapcsán már gyakrabban. Ezért is mondják, „a magyar irodalom a folyóiratokban él", ami évszázados tradíció, és az állami mecenatúrában is méltányolni kell. Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke hozta szóba: már Jókai is folytatásokban, lapokban jelentette meg híres regényeit, amelyek könyv alakban történő kiadásához nehezen lehetett előfizetőket toborozni.

A XIX. századi klasszikus neve annak kapcsán merült föl, vajon az írók maguk is okozzák-e, hogy a közönség (egy része) elfordul a kortárs irodalomtól. Tudniillik - Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Kiadó vezetője szerint - míg Jókai korának nagy társadalmi kérdéseit boncolgatva lett népszerű, addig a mai szerzőket hidegen hagynak olyan témák, mint a rendszerváltás problémái. A szakember főként azzal a megjegyzésével piszkálta föl partnereit, hogy „jobban ki kellene szolgálni" a közönséget, ami ellen Kertész Ákos és Csaplár Vilmos is tiltakozott. Új szempontot vetett föl Kukorelly Endre, azt fejtegetve, hogy az iskolákban gyakran Radnótival - vagy jobb esetben Örkénnyel - befejeződik az irodalomtörténet. Egy érettségizett diáknak akár egyetlen kortársírót sem kell ismernie. Kukorelly ennek kapcsán elkerülte azt a csapdát, hogy az oktatási rendszer boncolgatásába kezdjen, e helyett azt javasolta, az írók menjenek el az iskolákba, beszélgessenek a mai irodalomról, mert saját látogatásai arról győzték meg, erre a diákok többsége fogékony.

Ez is serkentette, hogy szó essék az író-olvasó találkozókról, amelyeket mindenki szorgalmaz, de megszervezésük ugyancsak pénzkérdés. Németországban például a kiadók nagy turnékat rendeznek az íróknak egy-egy új kötetük megjelenése kapcsán, nálunk ehhez a műhelyeknek nincs forrásuk. A vitában képviselt két írószervezet megpróbálja ebben is menedzselni tagjait, de csak nagyon korlátozott mértékben képes rá. Bizony, ebben is segítene a Márai-program - derült ki -, amelyből az elfogadott szabályzat szerint évente 100 milliót ilyen alkalmak szervezésére, illetve írói ösztöndíjakra szántak. Az írószervezetek vezetői föl is vetették, ha a lottóbevételek adói idén magasabbak lennének a vártnál, az NKA-nál elrendelt kétmilliárdos zárolás ellenére nem jutna-e mégis valamennyi töredékösszeg a könyvprogram beindítására? (Ehhez most már a kultúrával foglalkozó tárca intézkedése is kellene, hiszen a kezdést egy tisztviselői aláírás megtagadása akasztotta meg.) Harsányi László, az NKA leköszönő elnöke erre megjegyezte, ha minden szerencsésen alakul, talán az év végén erre vissza lehetne térni. A mecénás szervezet, mint mindenkor, az idén is elköltötte pénzeinek kétharmadát az első félévben, és visszafogásokra kényszerül az összes többi támogatási területen a zárlat miatt.

Margócsy István, a Magyar Könyv Alapítvány elnöke ehhez hozzátette, náluk harmincmilliós a zárlat, emiatt ősszel nem tudnak könyvpályázatot meghirdetni. Az irodalmár úgy véli, a jelenlegi restrikciós időszakban „okafogyott kérdés", milyen támogatást lehetne adni az irodalom digitalizálására, hogy ily módon is közkinccsé válhassanak a művek. Az viszont talán még nem „okafogyott", hangzott el, hogy 2012-ben beindulhat a könyvtári kölcsönzések utáni jogdíjak megállapítása és folyósítása. Erről a 2008-ban elfogadott szerzői jogi törvény rendelkezik, ennek alapján 4500 szerző összesen 200-300 millió forintját kellene kifizetni. Az Európában már élő gyakorlat honosítása pusztán azon múlik, az aktuális kormányzat rászánja-e a szükséges pénzt.