Felnőtteket és gyerekeket is vár a KULTKIKÖTŐ a Balatonon

Felnőtteknek és gyerekeknek szóló programokkal, színházi előadásokkal és ingyenes koncertekkel folytatódik a 10 éves KULTKIKÖTŐ programsorozat augusztus 29-ig minden hétvégén Balatonföldváron, Bogláron és Fenyvesen.
A KULTKIKÖTŐ már a Balaton turisztikai kínálatának elengedhetetlen és szerves részét jelenti. Sokan egy-egy színházi előadás vagy könnyűzenei koncert kedvéért utaznak a régióba, vagy annak időpontjához igazítják nyaralásukat a Balaton-parton.

Bogláron a Kulturális Központ romantikus hangulatú, csupa-zöld udvara lesz a KULTKIKÖTŐ színházi előadásainak helyszíne. A megújult nagyszínpad műsorán szerepel többek között Udvaros Dorottya Mégis szép című zenés estje, mely kortárs magyar költők verseit feldolgozva kutatja: mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek. Kern András A kellékes című önálló estje. Augusztus 15-én Bogláron játssza el az azóta is nagy sikerrel futó előadást. A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjai Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiájával érkeznek Boglárra. A L'art pour l'art Társulat pedig A postás, aki megeszi a leveleket című önálló színházi estjével örvendezteti meg az abszurd humor szerelmeseit.

Minden pénteken és szombaton 18.00 órakor gyerekprogramok szólnak a családosoknak: a Ziránó Színház vásári kesztyűsbáb-játékkal, a Ramazuri Bábszínház zenés, interaktív bábjátékkal, a Rutkai Bori Banda kalandokkal teli mesekoncerttel, a Bábrakadabra Bábszínház népzenével és óriásbábokkal várja a kicsiket. Új élettel telik meg a boglári Kápolna Színpad varázslatos helyszíne: a Brisa del Aire formáció autentikus flamenco-estjére, Gerendás Péter koncertjére, majd Jász András és Pagonyi András tangó-estjére a belépés ingyenes.

Fenyvesen a KULTKIKÖTŐ a gyerekek paradicsoma lesz: minden hétvégén két előadás is szól a legkisebbeknek. A Ládafia Bábszínház megbántásról, bujdosásról, szerelemről és megbocsájtásról szóló történetet játszik bábokkal (A só című népmesével), Écsi Gyöngyi népmesét mond a legkisebb, legszegényebb pásztorlegényről, aki bátorságának és nagylelkűségének köszönhetően olyan utakat is megjárhat, amelyeken nem emberi halandók járnak, a szabadkai Meseszínpad pedig Mátyás királyról mesél sok-sok népzenével.

A Neptun Brigád megalakulása Balatonföldvárhoz köthető, most Fenyvesre hozzák Bankhitel című vígjátékukat Lengyel Tamással az egyik főszerepben. A Felvidék legnagyobb mesemondója, Écsi Gyöngyi felnőtteknek is mesél, nekik esti meséket mond. A Magyarországi Szerb Színház pedig Karády Katalint idézi meg egy zenés duett drámában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.