Platinát tojik a tyúk

Most szólok, a reggeli kávénál van jobb is. Gyúrjuk be a lejátszóba például az ébresztőnek is kiváló Waking Up (Felkelés) című lemezről a Good Life-ot, és igen, higgyük el, lehet jó napunk is.

A OneRepublicról van szó, erről a 2002-ben alapított amerikai rockbandáról, amely Colorado Springsben állt össze néhány kalandvágyó, középiskolai srácból. Őszintén szólva, nem kimondottan agyas zenét nyomnak, sőt azzal sem lehetne őket vádolni, hogy alapjaiban változtatták meg a rockot. Szinte alig van olyan hang vagy dallam, amit ne hallottunk volna már valahol, de ez az ötös manapság a legjobban ért ahhoz, hogyan kell megmozgatni egy stadionnyi embert, aki amúgy nem kérne a Norbi-féle mozgásmániából. Mindezt úgy, hogy nem nagyon nyomta őket senki,még csak lemezszerződésük sem volt, amikor első sikerüket elérték a MySpace-en.

OneRepublic
Forrás: OneRepublic

És ugrálva és dalolva, már kit érdekel, hogy mi eredeti és mi nem. Ryan Tedder belecsap a Feel Again-be vagy az All the Right Moves-ba, már minden a helyére kerül, nincs hülye szomszéd, lakbér vagy adóhátralék, csak buli.

Három album, sok-sok eladott példány, 169 telt házas koncert öt kontinensen: és ez csak a tavaly megkezdett turné! Meg igencsak rádióbarát slágerek. Álljon fel, akit egyszer sem kapott el valahol a Balaton felé csordogálva vagy plázában sorban állva a Counting Stars (a kislemezből csak az USA-ban ötmillió példány fogyott el). Ha rosszkedvű vagyok, mindig elképzelem azt az okos menedzsert, aki két hónappal az első lemezük megjelenése előtt kirúgta a csapatot a kiadóból. Tejóisten, milyen arca lehet most, hogy elküldte a platinalemezeket tojó tyúkot?

Mert a fiúk feltörtek, és most, június 7-én nálunk is megmutatják, mit tudnak. Elő tehát a kényelmes cipőket: irány az Aréna!

I!
06. 07.

Kezdés: 20.00

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna (Budapest XIV., Stefánia út 2.)

Cím: OneRepublic

Jegyár: 9900–21900 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.