A még Dust Brothersként indult duó uralta a kilencvenes évek második felét, és a kétezres évek elejét. Hozzánk már csak akkor jutottak el, amikor kicsit unni kezdték őket a világon, de akkor még igencsak ugrálni lehetett rájuk (kétszer a Szigeten, egyszer a Balaton Soundon).

A már említett rossz nyelvek szerint a 2007-es We are the Night óta nem nagyon tettek le semmit az asztalra, csak éppen klasszicizálódtak. Írtak filmzenét (részben az Oscar-díjas Fekete hattyú, és egészben a felejthető Hanna zenéjét, ami jobb volt, mint maga a film), meg a londoni olimpia hivatalos dalát (Theme for Velodrome), vagyis nem tétlenkedtek. És a 2012-es Don’t Think című, Japánban rögzített koncertlemezzel azt is megmutatták, hogy még tudnak csápolós bulit csapni bárhol a világon.

A Chemical Brothers: Ed Simons és Tom Rowlands

A nagy kérdés mégis az volt, hogy a kissé elmosódott, lágyabb, helyenként kísérletezőbb, vagy inkább tétova Further után (talán csak az Escape Velocity és a Horse Power lépte át az ingerküszöböt) ki tudnak-e még rukkolni valamivel. Ami úgy hasít, mint a Hey Boy Hey Girl vagy a Do It Again. A válaszra öt évet kellett várni, de itt van végre a Born in the Echoes. S bár azóta sok víz lefolyt az elektronikai zene Styx folyóján, magával sodorva eleveneket és holtakat, mégis van valami megkapó állandóság a Chemical Brothers zenéjében.

Egy kis big beates nosztalgia, enyhe popos beütés, és némi régi vágású kézimunka jellemzi az új lemezt. Az indítással nincs is baj, a Sometimes I Feel So Deserted és a Go mindig ott lesz a nagyobb válogatásokon, csakhogy később elernyed a kezdeti tempó. Ez a Reflexionig nem is tűnik fel annyira, mert ott van a még igen jól sikerült Just Bang a maga lüktetésével, ami a reggeli kávénál is jobban tornázza fel a vérnyomást.

Aztán a Taste of Honey-val megtorpan minden, elbizonytalanodik, akár kóristalány a metálkoncerten. A címadó dal fárasztóan jellegtelen a maga fülsértően nyávogó vokáljával, a Wilde Open (mintha egy félrefogalmazott Pet Shop Boys-resztli került volna ide) pedig lagymatag zárása egy vérmes reményekkel induló albumnak. A deluxe verzió még két új dalt tartogat (Let Us Build A City és a Wo Ha), bármelyiket elfogadtuk volna a méz ragacsos íze helyett.

És akkor most itt állunk, mint a mesében, kaptunk is valamit, meg nem is. Ettünk is, meg nem is. De egy biztos: a jóllakottság érzete ennél messzebb van.

The Chemical Brothers: Born In The Echoes. Forgalmazza a Virgin Record