Felbőg a szocializmus motorja

Felbőg május 1-jén a szocializmus motorja a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum előtt. A rendezvényen veterán járművek idézik vissza az elmúlt évszázad majálisait.

A nap retro hangulatban telik, a Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsort sugároz a helyszínről „Az Emlékpontból kérték" címmel és  megrendezik a szocialista autók szépségversenyét is. A bátrak körmös traktoros kocsikázáson vehetnek részt.

A szocialista járművek szépségversenyére az érdeklődök saját - többek között Pannónia, Zsiguli, Csepel, Barkas, Trabant - autóikat, motorjaikat, kerékpárjaikat nevezhetik be. Sokak szerint a papírjaguárnak is nevezett Trabant és az olasz licenc alapján gyártott orosz Zsiguli maga a szocialista ipar szimbóluma. Az Emlékpont előtt összegyűlő kollekcióból a legszebb szocialista jármű titulusra az interneten keresztül szavazhatnak az állampolgárok.

A vállalkozó szelleműek próbára tehetik tudásukat az egykori május elsejei felvonulások koreográfiájáról és a veterán járműcsodák műszaki paramétereiről; a helyesen válaszolók sör-virsli jegyet nyernek. A „Felvonulók, utánam!" program keretében rendhagyó tárlatvezetés lesz a május 1-jén ingyenesen látogatható Emlékpontban.

A bátraknak és a játszóruhában érkezőkenk ajánlják a rendezők a kocsikázást a Hoffherr-féle „körmös" traktoron. A jó hangulatról a Rádió 7 élő, kihelyezett kívánságműsora gondoskodik; Váradi Gábor műsorvezető egész nap teljesíti a majálisozók zenei kívánságait.

A „Régi idők mocija" nevezetű programelem keretében május 1-jén 10 és 16 óra között veterán járműveket csodálhat a publikum az Emlékpont előtt.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

 

 

title
title
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.