Fekete György jó irányba terelné a pozitív erőket

Eredményes évet zár a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely új elnökséget választott az idén, véglegesítette rendes tagjai számát és első alkalommal átadták a Nemzet Művésze díjakat is.

Mindezt Fekete György, a testület elnöke mondta az MTI-nek adott interjújában. „Olyan eredményeket tudunk majd letenni a következő három évben, amelyek méltók Magyarországhoz, ahhoz a 12 millió magyarhoz a világban, akik - erejükön túl - mindig művészetbarátok voltak" - fogalmazott.

Fekete kiemelte, hogy Magyarország mindig létrehozta a nagy művészeti teljesítményeit, sokszor volt Európa élvonalában, ezért az MMA feladata most a pozitív erőket jó irányba terelni, valamint utakat teremteni a művészeti teljesítmények kibontakoztatásához. Az elnök beszélt arról, hogy a kormány határozata értelmében az Andrássy út 101. szám alatt található, a Bajza utca sarkán elhelyezkedő két épületből álló ingatlan-együttesbe, az egykori MÚOSZ-székházba költöznek az MMA irodái a műemléki és védett épület felújítási munkálatainak végeztével, amelyek 2015-ben kezdődnek el.

Az MMA elnöke kitért arra, hogy a Budakeszi úton található Hild-villa ad majd otthont a művészetelméleti kutatóintézetnek, amely valószínűleg "referatúra szinten" fog elindulni. "Az intézeti munka bizonyos fokig a magyar művészettörténet-írásnak és elméleti munkának, még a kritikai munkának akár a kritikája is lehet" - fogalmazott, mert szándéka szerint a magyar művészeti teljesítmények "egybeírása" tovább nem halasztható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.