Fábry botránya a filmszemlén

Megszületett az első botrány a filmszemlén: Fábry Sándor levélben tiltatta le a közreműködésével készült Dumafilm című dokumentum-produkció vetítéseit. A mű három gyerekkori barát – a már említett Fábry Sándor, Dettre Gábor rendező és Heller Gábor (Fábry stábjának forgatókönyvírója) – találkozását örökíti meg a 2010-es országgyűlési választások politikailag kiélezett időszakában.

A mű központi konfliktusát és pikantériáját az adja, hogy a három férfi között a barátság tulajdonképpen rég megszűnt, Dettre és Heller szerint többnyire azért, mert Fábry extrémen „jobbra vette” az irányt. A showman ezzel nem ért egyet, szerinte ő nem extrém, sőt magát szociáldemokratának tartja. Mindazonáltal a szocialista politikusokat többször köztörvényes bűnözőknek hívja, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt konkrétan nevesíti is.

A neves tévés személyiség, showman és olykor dramaturg Fábry szerint az „alkotás” bemutatásához soha, semmilyen formában nem járult hozzá, sőt annak premierjét, illetve a forgalmazást - erősen tendenciózus jellege miatt - többször szóban és írásban is megtiltotta. (A film producere, Huszár Viktor május 4-én, az Uránia moziban már tartott egy díszbemutatót, a tiltás a két szemlés vetítésre szól.) 

„Ezt mi határozottan cáfoljuk és cáfolja ezt magának Fábry Sándornak a forgatás során tanúsított és a filmben látható magatartása is” – derül ki Huszár Viktor és a Dumafilm rendezőjének válaszleveléből.

A film munkakópiájának megtekintése után Fábry Sándor kérte három mondat kivágását (melyek ráadásul nem is az ő szájából hangoztak el), és tanúk előtt kijelentette, hogy „egyébként a film részemről rendben van” – állítják Szomjasék. Hangsúlyozva: Fábry kérései nyomán a módosításokat természetesen megtették, ezért „barátjuk” magatartását érthetetlennek, ellenségesnek és sérelmesnek tekintik.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Fábry Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.