Ezüstvezér
Nincs különösebben nehéz dolgom, hiszen 2000-ben saját kezével is lejegyezte, és kiadták emlékeit. A címet is a könyvétől kölcsönöztem. Innen tudom, hogy karrierje a szokásos módon kezdődött: véletlenül belecsöppent a dologba. És a lényeg is közös más történetekkel, volt, aki meglátott benne valamit. A legfontosabbat: az érdeklődést.
Tízéves koráig csak nézegette, ahogy két bátyja sakkozik apjukkal meg egymással, de egy nap utánuk ment a sakkverseny színhelyére, hol késnek már? Amíg még tartott a partijuk, egy bácsi – később kiderült, az edző, Schneider Miklós – megkérdezte tőle, nem játszana-e vele egy partit. Néhány hónappal később élete első versenyjátszmáját az általános iskolai bajnokságon éppen az előző évi bajnok, egy bizonyos Verőci Zsuzsa ellen játszotta. Apja okosabbnak látta, ha nem szól erről, és igaza lett, mert Ivánka győzött, és azután sorra legyőzve két-három évvel idősebb ellenfeleit, egyetlen döntetlennel, veretlenül lett első.
Nincs itt hely, hogy végigvegyem a sikersorozatot, ami ezután következett, elég legyen annyi, hogy az Ivánkát és Verőcit felvonultató magyar válogatott 1986-ig négyszer is ezüstérmes lett a csapat-világbajnokságon vagy ahogy nevezni szokták: a sakkolimpián! Sokszor nagyon megszorongatta, de végül sohasem tudta megelőzni a legyőzhetetlennek tartott szovjet csapatot (élén a grúz világbajnokkal, Gaprindasvillivel).
A következő olimpián, 1988-ban azután Magyarország nyerte a sakkolimpia aranyérmét. Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó összeállításban. Az akkoriban már háromgyerekes családanyaként az Egyesült Államokban élő Ivánka jelezte ugyan, hogy részt venne a válogatóversenyen, de csak Verőcinek adták volna meg a lehetőséget, hogy Mádllal és a két kisebbik Polgárral megmérkőzhessen a csapatba kerülésért. Végül ő is visszalépett, és így a valaha volt legfiatalabb csapat indult, és nyerte meg a szovjetek előtt az olimpiát (Mádl és Polgár Zsuzsa 19, Zsófia 16, Judit 12 éves volt!).
Mit mondjak, Ivánkát nem érintette jól, hogy nem volt esélye kijutni a versenyre! Eddig mindig hiányzott egy harmadik-negyedik klasszis játékos a csapatból, ezért nem sikerülhetett aranyat nyerni. Most, hogy az új generáció belenőtt a versenykorba, és velük végre a csúcsra érhetett volna, még a lehetőséget sem kapta meg, hogy beverekedje magát a válogatottba.
Érdemes elolvasni, mit ír ezek után az olimpia befejező napjáról: „Az izgalom az utolsó fordulóban a tetőfokára hágott. A magyar csapat jobban bírta idegekkel, és fél pont előnnyel megelőzve nagynevű ellenfelét a magyar női sakkozás legnagyobb sikerét érte el, aranyérmet nyert! Az olimpiai fényes győzelem minden múltbeli sérelmet elhomályosított! Lehet, hogy szerénytelenség, de én úgy érzem, a mi négy olimpiai ezüstünk is egy lépcsőfok volt a sikerhez, mint ahogyan mi is az előttünk levő nagyságok – Lángos Józsa és Karakas Éva – által kitaposott ösvényen juthattunk el az olimpiai ezüstérmekig. A csúcsot meghódítani pedig az utánunk jövő generációnak sikerült! Sohasem fogom elfelejteni az olimpikonok hazaérkezését, azt az izgatott, boldog, virágokkal felszerelt várakozó sokaságot Ferihegyen; és a kijáratban megjelenő arany-lányokat!”
