Ezer kötet kerül vissza az ausztriai Esterházy-könyvtárba

Visszakerül Ausztriába az egykori kismartoni Esterházy-könyvtár mintegy ezer darabja Oroszországból. Az erről szóló szerződést csütörtökön hagyta jóvá az osztrák parlament.

A 977 darab, 16-18. századi kötetet a második világháború idején hurcolták el a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyból, amelynek könyvgyűjteménye a háborút megelőzően még mintegy 70 ezer darabból állt.  A könyveket az osztrák állam átadja az Esterházy Magánalapítványoknak. Egy korábbi sajtóhír szerint az alapítvány később digitalizáltatja is a könyveket.

Ausztria az 1990-es évek óta folytatott tárgyalásokat a könyvekről Moszkvával. Hivatalosan az 1998-as orosz visszaszolgáltatási törvény alapján 2003-ban nyújtott be igényt azokra, valamint más műkincsekre is. A 2000-es évek elején több mint háromszáz kötetet Magyarországon keresztül szállítottak vissza Ausztriába. Az orosz kormány 2011-ben jelzett készséget az újabb mintegy ezer kötet visszaadására, majd idén szeptemberben született meg az átadásról szóló kormányközi megállapodás.

Ez a második jelentősebb műtárgyegyüttes, amely visszakerül az egykori Szovjetunióból Ausztriába. 2009-ban az osztrák állami archívumból elhurcolt dokumentumok egy jelentős részét kapta vissza Ausztria. Ennek az irategyüttesnek az egyötöde továbbra is Oroszországban van, ahogy az úgynevezett pehlevi papiruszok is. Az időszámítás utáni 7. századból való, pehlevi (középperzsa) nyelven írt 570 papiruszt 1936-ban az Osztrák Nemzeti Könyvtárból Berlinbe szállították restaurálás céljával, és onnan kerültek később Szentpétervárra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.