Eurovízió: vendégmunkások gyerekeiről énekelnek a román dalban

A romániai vendégmunkások otthon maradt gyerekeire hívja fel a figyelmet az a szám, amely Romániát fogja képviselni az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

Romániában vasárnap hirdették ki az országos előválogató győztesét. A zsűri tetszését a Voltaj együttes De la capat (Elölről) című dala nyerte el, így ez a szám képviselheti az országot a nemzetközi dalfesztiválon.

Calin Goia, az együttes frontembere az Agerpres hírügynökségnek elmondta: meg akarják nyerni a dalfesztivált. Úgy vélte, hogy a nemzetközi fesztiválon való részvétel hasznos a dal üzenetének népszerűsítése szempontjából.

Az énekes arra utalt, hogy az Elölről elnevezéssel kampány indult Romániában. A kezdeményezés azokat a Romániában egyedül maradt gyerekeket hivatott támogatni, akiknek szülei munkavállalás céljából külföldre mentek. A dal is ehhez a kampányhoz kapcsolódik. Goia örömét fejezte ki, hogy szélesebb körben is felhívhatják a figyelmet a gyerekek helyzetére. A zenész réméli, hogy a dal üzenete nem hagyja hidegen Európát, és ezáltal több helyről kaphatnak támogatást a rászoruló gyerekek.

2013-ban 82 ezer olyan gyereket tartottak számon a román hatóságok, akiknek legalább egy szülője külföldön vállalt munkát. (MTI)

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.