Eszenyi Enikő az egyetlen pályázó a Vígszínházra

Egy pályázat érkezett a Vígszínház igazgatói posztjára a határidő lejártáig - közölte az MTI érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.
A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő - aki már korábban is jelezte, hogy pályázni fog - szerdán megerősítette: beadta pályázatát. Mint a Vígszínház honlapján olvasható, Eszenyi Enikő folytatni kívánja a megkezdett szakmai munkát, ezért újra indult a pozícióért. Új pályázatának címe: Nyitott színház 2015-2020.

A Főpolgármesteri Hivatal az MTI kérdéseire küldött írásos válaszában nem nevezte meg a pályázót, mivel - mint írták - nincs hozzájáruló nyilatkozatuk ehhez. A pályázatot a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálnia a szakmai bizottságnak. A munkakör betöltéséről - a bizottság véleményét is mérlegelve - a Fővárosi Közgyűlés soron következő képviselő-testületi ülésén dönt. A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2015. július 1-jétől 2020. június 30-ig töltheti be a nyertes.

A Vígszínház vezetésére másfél éven belül harmadszor hirdettek pályázatot. A 2013. július 26-án kiírt első pályázatot a közgyűlés eredménytelennek nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását. A 2013. december 3-án, másfél éves időtartamra kiírt második pályázaton az egyedüliként induló Eszenyi Enikő nyerte el a posztot. Megbízatása 2015. június 30-ig szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.