Esterházy-regényből bécsi színjáték

Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regénye alapján készült zenés darabot mutat be pénteken a bécsi Burgtheater színház.

A regénnyel megegyező című színpadi mű olyan, zenéből és szövegből formált "kollázs", amely felhasználja az eredeti szöveg töredékességét - mondta a rendező, a Németországban élő Márton Dávid az MTI-nek.

Bár a Harmonia Caelestis formáját tekintve családregény, egyfajta személyes európai kultúrtörténet is, amely a valóság és a fikció határterületén egyensúlyoz - vélekedett. Mint elmondta, megragadta a regényben az a gondolat is, hogy az elődök élete, tapasztalatai mind összegződnek az írói énben.

A társulat nemzetközi, legtöbbjük Németországban élő külföldi művész, akikkel Márton Dávid már korábban is dolgozott együtt.

A Harmonia Caelestis december közepéig összesen 16 alkalommal látható a Burgtheater Kasino színpadán.
Esterházy Péter rendhagyó családregénye, a Harmonia Caelestis 2000-ben jelent meg, s azóta számos nyelvre lefordították.

 

Esterházy Péter a felolvasásban ugyanazt szereti, mint  az írásban:  az ember elvész benne.
Esterházy Péter a felolvasásban ugyanazt szereti, mint az írásban: az ember elvész benne.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.