A pedagógiai program kidolgozói új szempontokat kínáltak a résztvevőknek: hogyan lehet megérteni a befogadót,mennyire és meddig elfogadható a hozzájuk közel állók meg nem értése? Húsz játékost vártak a Bálint Házbeli foglalkozásra, de nézőként beülhetett bárki a drámapedagógus Bakonyvári L. Ágnes és a színész-drámajátékvezető Márton Gábor Csaba, interkulturális szakember programjára.

Ők a Norvég Civil Alap által is támogatott Te mit tennél? – Civil Kurázsi Iskolája című érzékenyítő-társadalmi felelősségvállalásra nevelő program vezetői. Melegek, családilag érintettek és „érintetlenek” várták kíváncsian, mit is takar a címbeli Coming in. A drámapedagógusok nem kérdezték se a nézők, se a játékosok szexuális orientá cióját, játékra, közös gondolkodásra, közös megértésre és feldolgozásra hívtak mindenkit. Az érzékenyítés most azonban nem a melegekről szólt, hanem közvetlen környezetükről, a családjukról.

A játékbeli picit zűrös, de összetartó négytagú famíliában az anya, Ildikó érzéseit, reakcióit vizsgálta a csoport azután, hogy húszéves fia, Márk bejelentette, hogy homoszexuális. Nincsenek jó és rossz válaszok – mondta Ágnes, és arra biztatott mindenkit, legyen aktív résztvevő a változatos feladatokban: az élő tablószerű családi fotóalbum gyártásában, Ildikó naplórészleteinek elemzésében, vagy személyes tárgyainak múltidézésében. A körben ülő húsz játékos formálta, faragta az Ági és Gábor játszotta anya-fia kapcsolatot, instruálta és jó tanácsokkal látta el őket, miként reagáljanak egymásra.

A csoport megtapasztalt vagy feltételezett családi reakciókat gyűjtött coming outra – a legelfogadóbbtól a legdurvábbig. Fecniket rangsorolt a padlón. Az előbbihez a „Na, és akkor mi van?!”, valamint az „Így is szeretlek”, az utóbbihoz a verés és a kitagadás tartozott. Közöttük a szivárványskála a „Sejtettem”-től a „Mit szólnak majd a szomszédok?”-on át a „Nem így neveltünk!”-ön keresztül a „Majd elmúlik”-ig tartott. És tényleg, mit mondanak majd a szomszédok, rokonok, főleg a nagyszülők, ha kiderül a titok?

Ezt is tesztelte az összezuhant anya, mikor – mély empátiával – kolléganője családi problémájaként vázolta egy telefonbeszélgetésben a sajátját. Hazudott a saját anyjának, titkolózott, mintha saját coming outjától tartott volna. Tolerancia, elfogadás, ezek jól ismert szavak, demi várható el egy anyától ilyen helyzetben? Kötelessége-e, hogy automatikusan bekapcsolja az „a szeretet-elfogadás kímélő programot”? Vagy neki is segítség kell a feldolgozáshoz, mint ahogy fiának, mikor szembesült saját szexuális identitásával?

És mihez kezdjen a család a „megrázkódtatás” első hetei után? Hogyan közeledhetnek, mi a megoldás a közös életre? Elköltözés vagy elfogadás? Megbocsátás a rossz reakcióért és beszélgetés? Ezekre próbáltak választ adni – sokan érintettként, mások pedig környezetük reakciói nyomán. A végső szót a nézők közül egy „érintett” anya mondta ki. Fontos a családnak a coming out, amely először sokkoló, de időt kell adni arra – pár hetet, hónapot akár –, hogy a szülők is elfogadják ezt a helyzetet, letisztuljanak a gondolatok és az érzelmek.

Ez idő alatt nem szabad vádolni, vitázni, veszekedni, mert a bántás, egymás bántása csak elodázza a megnyugvást. És előbb vagy utóbb a szülők nagy része megértő, elfogadó lesz, hiszen úgy érzi, kötelessége támogatni a saját gyerekét. Hiszen, ha a család, a szülő nem áll mögéjük, melléjük, elviselhetetlenül nehéz lesz nekik az élet ebben a nem túl toleráns társadalomban.