Csoóri Sándor is érettségi tétel lett

A kortárs szerzők közül Csoóri Sándor Nomád naplójából lehet ma érettségizni. A szövegalkotási feladat megoldására 180 perc áll a rendelkezésre.

Érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. Ha nem ezt választják, akkor a művek értelmezésénél Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellája vár rájuk. Ha ez sem tetszik nekik, akkor marad az összehasonlító elemzés: Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez és Illyés Gyula Bartók című alkotását kapták – írja az Eduline.hu összefoglalója. 

Ma reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődött az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben összesen mintegy 112 ezren vizsgáznak. A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatokra 60 perc, a szövegalkotási feladatok megoldására pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.

A diákok először a szövegértési feladatokat oldják meg, és csak e feladatlapok beadása után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap kitöltését. A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete.

A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A diák által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1500 szó.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.