Ennio Morriconéval turnézik a Kodály Kórus

Európai turnéra indul a debreceni Kodály Kórus: az énekkar a világhírű filmzeneszerző, Ennio Morricone filmzenéivel lép fel a kontinens tíz nagyvárosának közönsége előtt, a kórust maga a 86 éves muzsikus fogja vezényelni – közölte Ungvári Judit, a Kodály Filharmónia kommunikációs munkatársa kedden.

A tavalyi nagy sikerű koncertkörút után ebben az évben még több helyszínen lép fel az énekkar Ennio Morricone zenéivel és vezényletével: ezúttal Amszterdamban, Brüsszelben, Londonban, Dublinban, Berlinben, Prágában, Krakkóban, Zürichben, Stuttgartban és Pozsonyban koncertezik az együttes február végéig. Egy évvel korábban Párizs, Prága, Berlin, Zürich, Budapest és Bécs voltak a turné állomásai. A koncertkörút január 29-én Prágában próbákkal kezdődik, az első hangverseny február 1-jén, Amszterdamban lesz.

A műsornak a kórust érintő része többnyire azonos lesz a tavalyival, a zeneművek felfrissítésben az elmúlt napokban Stefano Cucci, a római Santa Cecilia Akadémia tanára segítette az együttest. Az olasz karmester mintegy tizenkét éve dolgozik együtt betanító karnagyként a zeneszerzővel – fűzte hozzá.

A hatalmas zenei apparátust, összesen 170 zenészt és énekest felvonultató, kétórás, impozáns koncerteknek körülbelül egyharmadában vesznek részt a debreceni énekesek, akik olyan filmmelódiák megszólaltatásához járulnak hozzá, mint például a Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat közismert dallamai vagy A misszió című film szinte oratorikus nehézségű főcímzenéje – ismertette a részleteket Ungvári Judit.

A Kodály Kórust eddigi története során a legnagyobb karmesterek vezényelték, Kobajasi Kenicsirótól Helmuth Rillingig. Legutóbb 2014 novemberében a Művészetek Palotájában Sir Simon Rattle, a Berlini Filharmonikusok vezetője is dirigálta az együttest.

Idén a tavalyinál is többen láthatják a koncerteket, mivel több helyszínen mutatják be a programot a debreceni Kodály Kórus közreműködésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.