Az egész életemet meghatározta, hogy el kellett hagynom a hazámat. Pedig csak 700 kilométert tettem meg, viszonylag civilizált körülmények között, úgy, hogy nem kellett nyelvet váltanom, úgy, hogy szeretettel fogadtak, úgy, hogy induláskor azért volt fogalmam arról, hogy hova jövök.

Menekülni, kivándorolni, elmenni súlyos és nehezen gyógyuló trauma. Mindenkinek azt tanácsolom, álljon meg a szobája közepén, nézzen körül, és próbálja elképzelni, hogy amit lát, azt utoljára látja. Aztán menjen ki a térre, amit városában legjobban szeret, nézzen lassan körül, képzelje el, hogy utoljára van ott, hogy ide vissza soha többet nem jöhet.

Próbálja megjegyezni, amit lát, próbálja elképzelni, hogy milyen volna elindulni.

Azt, hogy mit vinne magával.

Aztán próbálja elképzelni, hogy milyen volna megtenni az első lépést.

Aztán gondoljon arra, hogy még boldog lehet, hogy ő maga döntött.

(Az író a közösségi oldalakon megosztott sorai.)