Éljen a fröccs, Ványa bácsi és a műhold - május elsején!

Akár három majálisra is elegendő kulturális program várja a május elsején kikapcsolódni vágyókat. A sörön és virslin túl workshopokkal, század eleji tombolával, műholdvezérelt művészeti túrákkal ünnepelhetjük meg a munka ünnepét.

Szombaton kedvünkre válogathatunk a jobbnál-jobb programok között, legyen szó akár szabadtéri, zenés, vagy társadalmi rendezvényről. Budapesten egész nap ingyenes események várják a CivilKultNap érdeklődőit, melyek a VI. és VII. kerület helyszínein zajlanak. A "Tegyük rendbe az utcánkat!" akció a lakóterek tisztaságáért harcol. A Humana magazin ember jogi foglalkozásai a prostitúció és a háborúk ellen emel szót, a városi kirekesztettség megoldására pedig a DemNet Alapítvány programja kínál alternatívákat. Vallási kérdésekre a Papolás program válaszol, amelynek során az öt világvallás képviselőivel lehet beszélgetni, továbbá a Haver Alapítvány közreműködésével roma és zsidó identitási témájú workshopokon vehetünk részt.

Zenével többek között Bácsi Gyurka és barátai (moldvai népzene), az Oriolus kamarakórus(népdalfeldolgozások), valamint Rutkai Bori és a Betonka(utcazenekar) várják a hallgatókat.
A nap folyamán még kincskereséssel, tollasozással és fröccsismereti vetélkedővel is eltölthetjük szabadidőnket.
A CivilKultNap Facebook-oldalán részletes program olvasható.

Két színház is színes rendezvényekkel várja a majálisozókat - ezért ne csodálkozzunk, ha tizenegy órakor a Városligetben sétálva magába Liliomba botlunk, a Pesti Magyar Színház színészei ugyanis korhű jelmezekben vetélkedőre csábítják az arra sétálókat. A tombolán - virsli és sör mellett - színházjeggyel és bérletettel gazdagodhatunk, ezután divatbemutató következik, ahol a Magyar Színház „Femme fatale"-jai vonulnak fel. A műsor a színház zenekarának, a Harmadik figyelmeztetésnek koncertjével zárul.

A Vígszínház előtt májusfát díszíthetünk délután három órától, majd a színház művészeinek zenés daldélutánját kanapékon pihenve élvezhetjük. A következő évadra szóló bérletek a helyszínen kaphatóak, sőt, a színészek dedikálnak is. Négy és hat órakor archív felvételről a Ványa bácsi előadásának III. és IV. felvonását nézhetjük, Ruttkai Évával és Latinovits Zoltánnal a főbb szerepekben. A „VÍGMOZI" belépődíja 200 forint.

Pécsen a Krétakör alkotóműhely háromnapos rendezvénysorozatot ajánl. Április 30-tól május 2-ig különböző művészeti ágak eszközeit vegyítő közösségi programok részesei lehetünk, amelyek a helyszínen, a helybéliek segítségével előbányászott élményeket, tapasztalatokat és vágyakat fűzik össze időn és téren átívelő történetté. A nagyszabású programszéria alkalmával műholdvezérlésű városi túrán, performanszok és piknikek során magunk fedezhetjük fel a pécsi szénbányász kultúra megannyi emlékét, és a századfordulós Utópia Kollégium izgalmas történetét. A projekt keretén belül pénteken három órakor egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen a városterápia jelenségét és alkalmazását vitatják meg külföldi és magyar előadók. A szimpóziumon a részvétel ingyenes.

 

 

 

A pesti vagány Liliom a kis cselédlány Julika miatt hagyja ott a művészetet, Muskátné körhintáját. Molnár Ferenc világhírt besepert darabját a Pesti Magyar Színház mutatja be - Guelmino Sándor rendezésében. (Soltész Bözse, Balsai Móni és Gémes Antos)
Liliom
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.