Elhunyt Vadas Ferenc művészettörténész

Életének 52. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 3-án elhunyt Vadas Ferenc művészettörténész, Budapest várostörténésze. Többek közt az ő tudományos kutatásai alapján újult meg a New York-palota.

Vadas Ferenc 1958. december 1-jén született Budapesten, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett művészettörténet-történelem szakos diplomát. Pályáját Budapest Főváros Levéltárában kezdte, majd 1989-ben a kifejezetten műemlékekkel foglakozó FIMÜV Műemléki Osztályának Tudományos Csoportjához került, ez ma a Hild-Ybl Alapítvány.

"Budapest 19-20. századi történetének különösen a századforduló építészetének elkötelezett és alapos kutatója volt. Jelentős épületek műemléki tudományos dokumentációját készítette el, számos alapvető tanulmányt publikált, melyek szakmai kitüntetésben részesültek. Kiemelkedőek a Nyugati és Keleti pályaudvarról, a vásárcsarnokokról megjelent írásai, a kutatásai nyomán felújított New York-palota Europa Nostra-díjat kapott 2007-ben" - olvasható az alapítvány visszaemlékezésében.

Vadas Ferenc munkásságát Zádor Anna-, Opus Mirabile- és Kós Károly-díjjal is elismerték.

Temetése augusztus 28-án 13 órakor lesz Budapesten, a Szőlő utcai Jó Pásztor katolikus templomban - tudatta a Hild-Ybl Alapítvány szerdán az MTI-vel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.