Elhunyt Szekendy Tamás

Péntek éjjel, rövid szenvedés után elhunyt Szekendy Tamás orgona-, zongora-, csembalóművész – közölte a soproni önkormányzat internetes oldalán.

Szekendy Tamás 1961–ben született Sopronban. Kilenc évesen kezdett el zongorázni. A helyi zeneiskola után tanulmányait Budapesten folytatta, zongoraművészi diplomáját aztán a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban szerezte meg.  Hazatérése után a koncertezés mellett a győri és a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolában is tanított.

A soproni Szent Mihály-templom orgonistája és a szombathelyi Capella Savaria csembalistája volt. A kamarazenekarral gyakran szólistaként lépett fel, és közel hetven, köztük számos díjnyertes lemezfelvételen szerepelt, de több szólólemeze is megjelent. A Trio Antiqua tagjaként continuo-játékosként világszerte koncertezett neves énekesek partnereként – tájékoztat az önkormányzati oldal. 

A legmuzikálisabb, legtechnikásabb előadókhoz tartozott. Egy egész zenekart tudott felidézni, ütőst, húrost, fúvóst a mély tubától a csilingelő piccolóig. Sopronhoz való hűsége mindig megmaradt, orgona- és zongorakoncertjeinek nagy része jótékonysági fellépés volt.

2008-ban Civitas Fidelissima-díjat kapott Sopron önkormányzatától. 2010-ben pedig a fertődi Esterházy Pál Alapítvány elismerését, az Esterházy Pál-díjat vehette át.  Szekendy Tamás 52 évet élt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.