Elhunyt Szabó Éva

Elhunyt Szabó Éva Marosvásárhelyen élő és alkotó népi iparművész, nyugalmazott néptánctanár. Az Életfa-díjjal, illetve idén Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Szabó Éva szerdán hunyt el - közölte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete pénteken az MTI-vel.

Az elhunyt népi iparművész temetése december 17-én kedden 15 órakor lesz Marosvásárhelyen.

Szabó Éva az 1970-es évek közepén egyik katalizátora volt az éledő erdélyi táncház-mozgalomnak. A nyolcvanas évek közepén eltávolították tanári állásából, ekkor kezdte tanulmányozni a kalotaszegi varrottasokat, hímzéseket, gyűjteni a mintákat és újraalkotva azokat népi iparművészként is rangot vívott ki a szakma és a nagyközönség körében, az erdélyi hímzésművészet egyik legkiválóbb mesterévé vált.

A romániai rendszerváltást követően elsők között szervezte meg a népi kultúra művelését és bemutatását lehetővé tevő mozgalmakat. Férjével, Szabó György Pállal életre keltette a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc találkozókat, amelyeknek több mint két évtizede alatt szinte valamennyi közép-erdélyi néprajzi vidék bemutatkozott.

Állami kitüntetését a romániai magyar táncház-mozgalom és népi tehetségkutató rendezvények szervezésében végzett munkája, néptánc- és néphagyománygyűjtő tevékenysége elismerésként kapta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.