Elhunyt Josef Skvorecky

Életének 88. évében elhunyt Josef Škvorecký cseh író és publicista Torontóban – erősítette meg egy kanadai hírportál értesülését az író felesége, Zdena Salivarová.

Škvorecký munkatársa, Václav Kristof, a Prágai Irodalmi Akadémia egykori ügyvezetője elmondta: a temetés pontos dátuma még nem ismert, két vagy három hónapon belül azonban megemlékezést tartanak az író munkásságáról, valószínűleg a Torontói Egyetemen a cseh nagykövetséggel együttműködésben.

A nagyszerű cseh író 1969 elején emigrált Kanadába azután, hogy a szovjet vezetés a Varsói Szerződés csapatainak segítségével 1968. augusztus 20-án megsemmisítette a Prágai tavasznak nevezett reformmozgalmat. Škvorecký két év múlva megalapította író és színésznő feleségével Kanadában a Sixty-Eight (68) nevű kiadóházat, ahol azoknak a cseh íróknak a műveit jelentették meg, akiket betiltottak a kommunista Csehszlovákiában, így például ők adták ki először Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét is.

Josef Škvoreckýnek magyarul több kötete, köztük kultregénye, a Gyávák, valamint a Csoda, a Hétköznapi életek, és az Oroszlánkölyök jelent meg. A cseh író Gyávák című regénye nagy port kavart 1958-ban. A Skvorecky-féle felszabadulásábrázolás nem fért össze a szocialista értékrenddel, a szerzőt azonnal elküldték a cseh szépirodalmi kiadótól.

A rendszer annak idején gyávának bélyegzett mindenkit, aki nem a kommunista párt zászlaja alatt, vagy csak nem az illő és elvárható elszántsággal fordult szembe a nem osztálytudatos fiatalsággal. A polgárgyerek-munkásgyerek, gyáva-nem gyáva párhuzamok, illetve a csoporthoz verődés vagy csoporthoz nem tartozás motívumai egyaránt végigvonulnak Škvorecký regényén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.