Elhunyt Nina Cassian, a kortárs román költészet nagyasszonya

Életének 90. évében elhunyt Nina Cassian román költő, műfordító, esszéíró, dalszerző, a kortárs román költészet egyik legjelentősebb alkotója - adták hírül a csütörtöki román lapok.

Az 1924-ben Galacon (Galati) született, több mint ötven verses- és esszékötetet publikáló, 1985-ben emigrált művészt New York-i otthonában érte halál.

Brassói és bukaresti irodalmi, festészeti, színi és zenei tanulmányai után 1947-től a román fővárosban dolgozott lapszerkesztőként és irodalomtanárként.
Irodalmi pályafutása a dekadencia és szürrealizmus jegyében indult 1947-ben, majd egy nyolcéves "kitérőt" tett - ahogy maga írt róla - a "proletkult" költészetben. Lírája, egyéni hangja 1956 után teljesedett ki, párhuzamosan kísérletezett és alkotott maradandót a modernizmus és a gyermekirodalom terén.

1985-ben egy alapítványi ösztöndíjjal vendégtanári körutat tett Amerikában: ekkor értesült egy közeli barátja, a rendszert nyíltan bíráló Gheorghe Ursu mérnök letartóztatásáról és haláláról, és úgy döntött, nem tér vissza az országba. Könyveit a Ceausescu-diktatúra betiltotta, a könyvtárakból kivonta.

Jelentősek Shakespeare, Bertold Brecht és Moliere fordításai, költészetét Amerikában is elismerés övezte.
Nina Cassian legszebb versei magyarul is megjelentek különböző kortárs antológiákban, folyóiratokban, illetve a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó szerzői kötetében.

Amerikai hírforrások szerint tisztelői jövő héten vesznek búcsút Nina Cassiantól New Yorkban, majd hamvait Romániában helyezik örök nyugalomra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.