Elhunyt Kállai István

Elhunyt csütörtökön Kállai István, a Budapesti Operettszínház örökös tagja, József Attila-díjas dramaturg, író, humorista - tájékoztatta a színház az MTI-t.
A magyar zenés színház kiemelkedő alakját 86 éves korában érte a halál.

Már a Közgazdaságtudományi Egyetem iparszakának elvégzése alatt írt jeleneteket és rádiójátékokat. Első színházi munkája az Irány Caracas című komédia volt, ezt jó néhány vígjáték, zenés darab követte: a Kötéltánc, az Ugorj ki az ablakon!, a Férjek a küszöbön, a Majd a papa, valamint az Egymillió fontos bankjegy.

Magyar és nemzetközi színpadra alkalmazott és írt számos zenés művet, operettet, íróként a Menyasszonytánc, átdolgozóként a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Mária főhadnagy, a Bajadér, a Madame Pompadour és az Egy éj Velencében dramaturgiai munkái is az ő nevéhez köthetők.

A színházon kívül a film világában is dolgozott, több sikeres forgatókönyvet írt: Kojak Budapesten (1980), Nápolyt látni, és... (1972), Fuss, hogy utolérjenek... (1972), A veréb is madár (1968).

Sorozatokat írt a Magyar Televíziónak 1970-től, 1974-ben megalapította a televízió szórakoztató főosztályát, amelynek vezetője, majd főmunkatársa lett. 1981-től a Vidám Színpad dramaturgja, 1989-től a Budapesti Operettszínház dramaturgja és örökös tagja volt.

Kállai Istvánt gyászolja családja, a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.