Meghalt Andai Györgyi színésznő

68 éves korában, hosszú betegség után szerdán elhunyt Andai Györgyi Jászai Mari- és Aase-díjas színművész.
Andai Györgyi 1947. május 10-én született Budapesten. 1960-ban gyermekként filmezett először, majd 1963-66 között amatőrként lépett fel az Egyetemi Színpadon.

1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában, ahol többek közt Bánsági Ildikó, Martin Márta, Áron László osztálytársa volt. Egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, 1973-ban a Vígszínház szerződtette. 1983 óta a Népszínház, majd a Budapesti Kamaraszínház tagja. Számos tévéjáték szereplője volt.

1999-ben Jászai Mari-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2012-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat ítélték neki.

Andai Györgyi a Játékszínben otthonra lelt, vasárnap is játszott volna a Nyolc nő című darabban, a közelmúltban a budapesti Katona József Színházban is játszott a Petra von Kant című darabban, valamint a Spinozában is megformált egy-egy érdekes szerepet, például legutóbb az Agnes, Isten báránya című előadásban.

A színésznőt a Játékszín saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.