Jámbor József rendezésében azonban a hajdani rakétabázis legénységi szállásának egyik termében vezérmotívumként egy trónöröklési családi viszály mulatságosan groteszk bonyodalmait látjuk, ahol csak melléktémaként bukkan föl álom és valóság keveredése. Mint ahogy Calderón bonyodalmas történetében is talán az a legvilágosabb, hogy hol van az élet és az álom határa. Csak a megcsalt, a rossz előjelek okán fogva tartott, majd próbaképpen mégis trónra ültetett királyfinak mesélik be utólag, miután megbukik a vizsgán, hogy kurta uralma álom volt csupán.

Elképzelhető persze olyan előadás, amelyik visszájára fordítva a trükköt, a valóságos jeleneteket, történéseket, viszonyokat is álomszerűvé teszi, bár én ilyenre nem emlékszem. A zsámbéki sem ilyen. Sőt. Nagyon is brutálisan, harsányan, dúr hangnemben szól a trónöröklés körüli udvari praktikákról, s a Jékely Zoltán és Térey János fordításaiból vett verses szöveget a mi világunkba helyezve szólaltatja meg, a számunkra is közelről ismerős politikai viszonyokról és más, köznapi, családi hercehurcákról.

A rendezőnek sok remek ötlete van. A kezdőképpel szerencsésen üti meg az alaphangot, amikor kíváncsiskodó, szállást kereső turistákként érkező, videózó pár mondja föl a veretesen zengő barokk sorokat. A képek nagy többsége nagyon mulatságos is. Lelepleződik mindenki.

Először is a trón megszerzésére szövetkező, egymásnak szerelmet hazudó unokatestvérek, Astolfo herceg és Estrella királylány. Szakály Aurél némi bamba alkoholizmussal is megtoldja az állhatatlan, szerelmi szédelgő férfi jellemrajzát, Pap Lujza meg egy professzionális képmutató örömragyogásával festi át üzletasszonyivá a szende lányarcot. Bellus Attila a vénnek és bölcsnek mondott nevelőben a saját haszonra gyakorlatiasan dolgozó beosztottat rajzolja meg. Kovács Olga ugyancsak a praktikus oldalát mutogatja a becsülete helyreállításáért Moszkvából érkező hölgynek. Balázs László videójával üzletelő-zsaroló szolgája minden helyzetből vigyorogva próbál hasznot húzni vagy éppen menekülni. Boros Ádám túlbuzgó udvaronci vigyora meg maga a karakter. Balog József öreg királya a nézőtérről érdeklődve bámulja végig, néha mikrofonból irányítja cseles kísérletének lefolyását. Fehérvári Péter halkan filozofáló és vadul gitározó királyfija némileg kilóg ebből a groteszk portrésorozatból.

A díszletek kigondolását is magára vállaló rendező remekül kihasználja a hajdani rakétabázis legénységi szállásának adottságait. Az egészből csak a rendszer hiányzik. Logikailag és stilárisan is széttartanak az ötletek. A boldog vég természetesen ironikus. Mindenki érdeme szerint kapja meg a párját a végül is bölccsé lett új királytól. Ám ezután a Moszkvából érkezett hölgy egy karddal körbejárva mindenkit jelképesen lefejez. Ennyit nem indokol az előadás.

Calderón: Az élet A-moll (Álom). Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis