- Ha egy elefánt rajta áll egy egérke farkán, és te a pártatlanságodra hivatkozva nem teszel semmit, az egér biztosan nem fog köszönetet mondani a semlegességedért – idézi Alisa Sergiyenko, a tizenkilenc éves prágai diák Desmond Tutu érsek szavait a Budapest Music Center (BMC)  koncerttermében, a Vitázik a világ ifjúsága vetélkedő nemzetközi döntőjén.

A vetélkedő célja annak elősegítése, hogy Közép- és Kelet-Európa fiataljai nézeteiket és álláspontjaikat megalapozottan és meggyőzően képviseljék, és eközben a német nyelvet, mint a vita eszközét egyre magasabb szinten használják. A vita olyan témaköröket ölel fel, mint például az iskolai mindennapok, az alapvető emberi jogok, a történelem (különösen a történelmi igazságtalanságok feldolgozása).

A Goethe Intézet, a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen (Külföldi Oktatásügyi Központ), a Stiftung „Erinnerung, Verantwortung und Zukunft” (Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány), és  a Gemeinnützige Hertie-Stiftung (Közhasznú Hertie-Alapítvány) nyolc kelet-közép-európai országban hirdette meg a programot. A vetélkedőre a németet kiemelt óraszámban tanító iskolák nevezhetnek. Az intézmények vállalkozó kedvű pedagógusai továbbképzésen tanulják meg az érvelési módszertan fortélyait, évközben pedig a tanórák keretében vagy szakkörön készítik fel a diákokat. 2012-ben a litván döntőt Szabó Gréta nyerte.

Kell-e bojkottálni a nagyszabású sportesemények megrendezését azokban az országokban, ahol megsértik az emberi jogokat? - kérdezik a verseny szervezői a pódiumon helyet foglaló négy vitázótól. Kell – állítja Sergiyenko, és a jobbján ülő tizenhat éves ukrán gimnazista, Dmytro Oliinyk. Két könyökkel az előttük álló asztalra támaszkodva, kihívóan kérdő tekintettel várják partnereik, a cseh Dominika Perlínova és a lett Maria Murašova válaszát. Álláspontjukat sorsolás útján akasztották a vállukra: Oliinyk és Perlínova a saját meggyőződése  ellen érvel.

A szárazon reszelő, sistergő német mássalhangzók és a tompán koppanó magánhangzók meglágyulnak a szónokok kelet-európai ízű kiejtése nyomán, vitastílusuk pedig távolról sem emlékeztet a hazai politikusoktól ismert „harcmodorra”: a számszerű adatokat és a társadalomtudományi tényeket józan arányban vegyítik az „emberi oldal” szempontjaival. Nem személyeskednek, hanem úgy viszik keresztül álláspontjukat, ahogyan Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke a döntő résztvevőinek megfogalmazott köszöntőjében leírta: habár a küzdelem a lehető legkomolyabban folyik, mégis mindenki ügyel arra, hogy senkinek se essen bántódása.

A versenyzők a nyitóbeszédek sora után jutnak szóhoz. Klinghammer István oktatásügyi államtitkár nem győzi hangsúlyozni a kritikus szemléletmódra nevelő rendezvény jelentőségét – főleg most, amikor a fiatalok körében eluralkodni látszik a politika és a társadalmi szerepvállalás iránti közömbösség. Kassai Viktor futball-játékvezető, az esemény fővédnöke pedig bevezetőjében a saját mindennapjaiból kiragadott példával illusztrálja az esemény horderejét. Mivel ő is számtalanszor kerül vitába a focistákkal, pontosan tudja, milyen fontos, hogy az ember meg tudja védeni a véleményét – biztosítja a jelenlévőket lelkesítő hangon, és reméli, hogy a döntőn elhangzottakból sokat fog tanulni. Annak pedig külön örül, hogy a beszélgetés témája is a sporttal kapcsolatos. Johannes Ebert, a Goethe Intézet főtitkára mosolyogva fejezi ki abbéli reményét, hogy a versenyzők vitakultúrája nem fog hasonlítani a labdarúgó-játékvezető szóváltásokra.

Nincs oka az aggodalomra. A 2005 óta meghirdetett vetélkedő döntősei emberi jogi és politikai álláspontokat ütköztetve, évszámokba és elhíresült idézetekbe kapaszkodva védik az igazukat. A közönség pedig mereven figyel. Úgy drukkol a „pro” és „contra” táblák mögött fegyelmezett testtartásban székhez szegezett diákoknak, ahogyan csak a tizenhét-nyolc éves fiataloknak lehet: kihűlt ujjvégekkel és szűkre szoruló torokkal, tökéletes empátiával átérezve az első nyilvános szereplés izgalmát. Mindenki mindenkinek szorít – nemzettől függetlenül.

A projektben dolgozó tanárokból és egykori versenyzőkből összeültetett zsűri négy szempont alapján választ győztest: a tényanyag ismeretén és a meggyőző képességen kívül a beszédkészséget és a stilisztikai kifejezésmódot pontozzák. A leghitelesebbnek a tizenhét éves Dominika Perlínová érvelése bizonyul, a második Alisa Seriyenko, a harmadik helyen Maria Murašova.

– Mindenki nyert, aki odáig jutott, hogy eljöhetett a budapesti fordulókra – véli Susan Kersten, a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen magyarországi projektkoordinátora. – A tréningeken rengeteg technikai tudnivalót tanultak, ám legalább ilyen fontos, hogy a közép-kelet-európai régió országaiból érkező, hasonlóan nyitott gondolkodású fiatalokkal lehettek együtt. Túl sok előítéletet él egymással szemben ezekben a nemzetekben, ez a projekt pedig jó alkalmat biztosít arra, hogy kigyomlálják a félreértéseket. A vitára bocsátott témákat úgy választjuk ki, hogy a diákok az egyes aktuális társadalmi és kulturális problémákkal kapcsolatban naprakésszé váljanak a felkészülés ideje alatt.

Idén is több politikailag aktuális kérdés került terítékre, amelyekről igenis beszélni kell – magyarázza. Az elődöntőbe jutott versenyzők például arról vitatkoztak, hogy kötelezhetőek-e az állami ösztöndíjas helyeken végzett friss-diplomások a hazai munkavállalásra. A tizenkilenc éves Krizsán Dánielt ez a kérdés személyesebben érinti annál, hogy meggyőződése ellen is tárgyilagosan tudjon érvelni. – A „röghözkötés” mellett kellett kiállnom. Igyekeztem előtérbe helyezni az állam érdekét, de nem voltam elég hiteles. Sokat elárul, hogy azok jutottak tovább, akik a szabályozás ellen beszéltek – meséli a bajai Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója. Érettségi után jogásznak készül, akárcsak a másik magyar döntős, a szintén tizenkilenc éves Glöckl Szvetlána.

Amikor arra terelődik a szó, hogy mennyiben fejlődnek „készségszintre” a program segítségével elsajátított érveléstechnikai fogások, egyetértően bólogatnak: – Az ember megtanulja több oldalról szemlélni a dolgokat, és ennek megfelelően vitatkozik a mindennapokban is. Ráadásul jobban feltűnik, hogy sokan mennyire egysíkúan közelítik meg a problémákat. Mintha egy csövön keresztül néznék a világot.