Picasso jön El Kazovszkij után

Újabb nagy dobásra készül a Magyar Nemzeti Galéria, ahol a 30 ezer látogatót vonzó, vasárnap bezárt El Kazovszkij életmű kiállítás után néhány héttel az egyik legnagyobb festőgéniusz, Picasso lesz az új időszakos kiállítás témája.

Február 14-én bezárt A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítás. A Magyar Nemzeti Galéria és az El Kazovszkij Alapítvány együttműködésében rendezett, 400 művet bemutató tárlatra november eleji nyitása óta várakozáson felül sokan, mintegy 30 ezren voltak kíváncsiak – tudtuk meg a MNG sajtóosztályától.

Jelenleg a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteményének válogatott darabjai tekinthetők meg a Galéria Orosz avantgárd az 1910-1920-as években c. időszaki tárlatán. Kivételes alkalom, hogy az orosz avantgárd képzőművészet jelentős alkotói olyan múzeumi gyűjtemény keretében mutatkoznak be Budapesten, amely így egyben Oroszországon kívül még sosem volt látható – hangsúlyozták a szervezők. Negyven kiemelkedő mű látható a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd kollekciójából, amelyben többek között olyan nevek szerepelnek, mint Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Alekszandr Rodcsenko, El Liszickij, Natalja Goncsarova vagy Mihail Larionov.

A Magyar Nemzeti Galéria soron következő, a párizsi Musée National Picassóval együttműködésben szervezett időszaki kiállítása PICASSO Alakváltozások, 1895–1972 címmel 2016. április 22-én nyílik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.