Egymásba zárva

Schiller: Stuart Mária Örkény Színház

Egyetlen puritánul berendezett szobában játszódik Schiller Stuart Mária című drámája az Örkény Színházban, egyedül a hatalmas, kazettás „panorámaablak” mond ellene a börtönfeelingnek. Fenséges-komor hegyre nyílik kilátás. Odabent a falon egymással szemben két óra mutat eltérő időt. Ez a szoba nemcsak Stuart Mária börtöne, hanem Erzsébet királynőé is: Gáspár Ildikó rendező középponti gondolata – és ezáltal az előadás pillére – ez a kölcsönös fogva tartás. Csöppet sem történelmi konfliktus, inkább afféle tükörhelyzet, kényes egyensúlyban tartott libikókajáték. A sötét tónusból való. Akár a két asszony koromfekete ruhája (amely egyébként ugyancsak tükörképe egymásnak).

Erzsébet: Szandtner Anna, Mária: Hámori Gabriella
Erzsébet: Szandtner Anna, Mária: Hámori Gabriella
Földi Imre

Fakószürke köpenyt visel a szolgaszemélyzet (Izsák Lili és Kálmán Eszter tervezte a díszletet és a jelmezt), fura egyenruha; hinnénk, a személyiség, a karakter takarására is szolgál, de hát éppen nem: átüt rajta minden. Mária őrzőjének, Pauletnek a merev kötelességtudata és morális tartása, Burleighnek, Erzsébet főkincstárnokának nyomulós vérszomja, és hát Leicesternek, a két királynő közt ingázó és ingadozó kegyencnek, a hol ide, hol oda lángoló szerelmesnek a mohó önérdeke is.

Mária szerepében Hámori Gabriella még a múló, sőt elmúlt időt is eljátssza: hol fásultan, hol reménykedőn, hol büszkén, hol félve néz a remélt vagy a sejtett jövő felé, neki bármely látvány az ablakon túl az elérhetetlen szabadság. Erzsébet életének is része már ez a hosszú fogva tartás; Szandtner Anna királynői ingerültséggel, szenvedélyesen szeretne szabadulni Máriától, saját börtönétől börtönéből. Női párbaj ez: az egyik asszony csupa hódítás, a másik csupa irigy menekülés, és ugyanoda jutnak, mi több, ugyanaz a férfi, Leicester árulja el mindkettőt. De még előtte: róják köreiket a szobában, nem látják, csak érzik egymást – ez nagy találata a rendezésnek, az egymásban való folyamatos jelenlét.

A szoba két sarkában van két lift. Az egyik „üzemen kívül”, a másik működik: ez az egyetlen bejárat, mindenki itt érkezik és távozik, olykor ketten-hárman is utaznak le vagy föl egymáshoz préselődve benne. Mégsem magyarázza meg önmagát, mármint az ötlet, mert hiszen mindegy, hogy hol ez a börtön, a pincében vagy egy toronyszobában. Zavaró, hogy úgy érezzük: meg kéne fejtenünk. Akárcsak a misztikus Idegent, aki olykor a semmiből, a szekrényből vagy szinte a falból lép be a térbe, némán ügyködik valamit, majd eltűnik, és nem tudjuk, ki ő, és milyen kapcsolat fűzi a skót királynőhöz.

A nagyon erős képi világot elég nézni és a hatását érezni, megfejteni nem kell. Lehet belemerülni a színészi játékba, leginkább a két főszereplő egyként, de nem egyszerre fojtott és szenvedélyes hullámzásába, amely voltaképp elsodorja az egész tragédiát a végéig. Takács Nóra Diána Pauletje a megtestesült lojalitás; Vajda Milán Burleigh-jének rámenőssége nagyban hozzájárul Erzsébet tétovázásához a halálos ítélet aláírása ügyében. Polgár Csaba Leicesterének szinte nincs is csontja, hajlékonyan simul királynőjéhez. Az önfelkent szabadítót, a mámoros Mortimert Ficza István játssza, olykor kissé karikaturisztikusan, de ez amúgy illik a humort is jól használó előadásba, amelyben Erzsébet francia kérőjének követe, Znamenák István ironikus idegenkedést hangsúlyozó alakításában piros, szív alakú lufival érkezik (amely pont akkor durran ki, amikor kell). Az előadás „bölcse” Talbot, akit Pogány Judit játszik: kiállása, szavainak súlya illik a méltóságban nem szűkölködő királynőkhöz. Nem hallgatnak rá. Spiegl Anna Davisonja a semmi kis szolgából nő föl a tragédia postásává: ő az, akinek Erzsébet végül a kezébe nyomja az ítéletet.

De ekkor már túl vagyunk a nagyjeleneten, a két királynő találkozásán, amikor is eldől, amit Erzsébet nem akar eldönteni: a Máriában fölhorgadó női büszkeség zsigerig sérti a királynőben ugyancsak tomboló női hiúságot. Van még egy szép játék a parókákkal – előbb Mária veszíti el, az életével együtt, majd Erzsébet, immár végleg saját börtönébe zárva. Ahol nem marad egyedül: Mária árnyképe vetül a falra. Bevégeztetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.