Igaza volt: a jófajta cigánymuzsika valahol túl van a racionalitáson, nem magyarázható hangszeres tudással és a gyakorlással töltött órák számával sem. Elsőre talán bizarr vállalkozásnak tűnhet, hogy Farkas Róberték klezmert játszanak, csakhogy már első hallásra kiderül: olyan természetességgel és érzékkel teszik ezt, hogy az emberben egyetlen kérdőjel marad csupán a lemez végére: vajon miért nem előbb jutott ez eszükbe?

A Klezmer anyagának gerince a múlt évi Öt Templom Fesztiválra készült, a munkálatok közepén azonban már világosan látszott: kár volna nem megörökíteni ezeket a dalokat. Az első szám, a Misirlou kapásból meglepetést okozhat a gyanútlan hallgatónak: a Ponyvaregény vagy a Taxi című film ikonikus dala, amelyet többek között a Black Eyed Peas is feldolgozott, valójában klezmerdal. Balkáni és kávéházi kikacsintások, elegáns zenei utalások színesítik az albumot, szép lassan leesik: a húszas–harmincas évek slágereinek nagy része zsidó szerzőktől származik. Összeáll a kép.

Énekelni – ahogyan nemrég a CNN amerikai tévécsatorna riportjában nevezték „a magyar cigányzene Aretha Franklinjét – Bangó Margitot hívta a Budapest Bár. A művésznő által előadott My Yiddishe Momme című dalnál a legszembetűnőbb a klezmerdalok és a cigánynóta hangulati, tematikai hasonlósága: ez az, ami miatt ilyen termékeny szimbiózisba kerülnek e műfajok. Mező Misi az együttes tagjaként dalol a lemezen, de van még egy vendégénekes – Fekete László, a Dohány utcai Zsinagóga főkántora.

Nos, a Budapest Bár nem koncertezik minden héten ezzel az albummal, ha azonban mégis, akkor erősen javallott jegyet váltani rá: azt az élményt, amit Fekete hangja nyújt, hiába is próbálnám körülírni. Hallani kell. Közreműködik még a zenekarvezető édesapja, Farkas István brácsás is, a vége pedig jóízű, tartalmas örömzene. Olyan országban szeretnék élni, ahol mindenféle mellékzönge, mögöttes tartalom vagy világnézeti skatulya nélkül zárhatom úgy a cikkemet: imádom ezt az albumot.

Budapest Bár: Klezmer