Egy honfoglaló elitalakulatról szól az év kiállítása

Óbudán maradt az év múzeuma cím, hisz egymás után immár harmadszor óbudai az év múzeuma: idén a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A kismúzeumok kategóriájában a berettyóújfalui Bihari Múzeum kapta meg a kitüntető címet, míg az év kiállítása a miskolci Hermann Ottó Múzeum Elit alakulat című honfoglalás kori tárlata lett.

Idén immár huszadik alkalommal rendezik meg szombaton és vasárnap a Nemzeti Múzeum kertjében a Múzeumok Majálisát, ahol több mint 110 múzeum mutatkozik be. Egész nap programokkal, előadásokkal, koncertekkel várják a látogatókat. Olyan új múzeumok is bemutatkoznak, mint például a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum, ahol kérdésünkre elmondták, hogy az első évben harmincezer látogatójuk volt, s újabb fejlesztések elé néznek, hamarosan egy vadasparkkal is bővül a látnivalóik köre.

Elit alakulat – a Fehér Holló Középkori Műhely standján a középkori fegyvereket ki is lehetett próbálni
A szerző felvétele

Találkoztunk olyan új szervezetekkel is, mint például a Veszprém Megyei Várak Egyesülete, amelynek jelenleg nyolc vár (Csesznek, Csobánc, Döbrönte, Nagyvázsony, Somló, Sümeg, Szigliget és Várpalota) a tagja, s akik segítik egymást mind a még romos várak kiépítésében, mind a működtetésében: Döbröntén például a vár feltárásánál tartanak, ahhoz keresnek most segítő kezeket.

A múzeumok prospektusaikkal, ajándéktárgyaikkal, kiadványaikkal vonultak ki a múzeumkerti lombok alá, s szívesen adtak felvilágosítást legaktuálisabb ügyeikről is. Például, hogy Ópusztaszeren nyárra befejeződnek a fejlesztések és új látnivalókkal gazdagodnak, vagy hogy Komáromban, pontosabban a hozzá tartozó Szőnyben tavaly gátépítés közben római fürdőt találtak, s emiatt a gátat is arrébb építették meg. A győriek a nagycenki Széchenyi-kripta egyik lakójának, Széchényi Pál püspöknek a múmiáját, pontosabban annak közelmúltban lezajlott kutatását mutatják be, s szórólapjaikkal ennek megtekintéséhez csináltak kedvet.

Az idei majális a 20. évforduló alkalmából a 20. század tárgyaira koncentrált. A látogatók kipróbálhatták a lábhajtásos Csepel-varrógépet, megismerkedhettek egy veterán Csepel P20-as motorkerékpárral, a hengernyomás technikájával, egy oldtimer mentőautóval és még sok minden mással is, nem csak a 20. századból. Például 19. századi büntetés-végrehajtási eszközökkel, egy indián sátor rejtelmeivel. Bélyeget tervezhettek, feladatlapok segítségével számot adhattak buszos, közlekedési, valamint városismereti tudásukról, készíthettek Ipoly-menti etno-trikót és megtudhatták, hogyan kell turbánt kötni, milyen nehéz egy agancs súlya, és hogyan jelenik meg a műalkotásokon a neon, a lézer és a LED-világítás. A sokaságban életnagyságban feltűnt Süsü és a TV Maci, tovább a majálisok állandó szereplője, Kázmér, a Természettudományi Múzeum barnamedvéje is, aki 1996 májusában – akkor még a Nemzeti Múzeum lakójaként – a legelső Múzeumok Majálisának is fontos szereplője volt.

A majális alkalmából kiosztották az Év Múzeuma díjakat, amely immár harmadszor került Óbudára: tavalyelőtt az Aquincumi Múzeum, tavaly a Goldberger Textilmúzeum, idén pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kapta az elismerést az országos múzeumok kategóriájában.

A kismúzeumok között a berettyóújfalui Bihari Múzeum kapta a kitüntetést az intézményben őrzött tudás széles körű megosztásáért, a városban, a gyűjtőkörébe tartozó teljes területen és az oktatásban, nevelésben játszott szerepéért.

Megismerkedhettek a kötélveréssel is
Megismerkedhettek a kötélveréssel is
A szerző felvétele

Az Év Kiállítása címet a miskolci Herman Ottó Múzeum Elit alakulat című állandó tárlata kapta, amely a honfoglalás kori karosi temető gazdag leletanyagát mutatja be.

A majálison szombaton este a Group'N'Swing zenéjére, majd Dj Pandával bulizhatnak tovább. A rendezvény vasárnap folytatódik, s este 17 órától a Cabaret Medrano fellépésével zárul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.