Egy a huszonegyhez

Jelen állás szerint akár huszonegyszeres pénzt is kasszírozhat, aki Nádas Pétert választja az irodalmi Nobel-díj „várományosainak” a fogadóirodáknál elérhető aktuális listájáról – feltéve persze, ha a Svéd Királyi Akadémia is úgy dönt, hogy az idén a régóta esélyesként emlegetett prózaírónknak adja az elismerést.

Most a Ladbrokes kínálja a legmagasabb összeget erre az esetre, náluk a hatodik helyen áll a magyar író – de nem csak ő: ugyanekkora szorzóval adják még Adam Zagajewski lengyel, és Ben Daót kínai költőt is (akinek egyébként, akárcsak a tavalyelőtti győztes Mo Yannak, ez „csak” írói álneve, egyébként Zhao Zhenkainak hívják).

Nádasnál több esélyt (vagyis „győzelem” esetén kevesebb, mindössze 17-szeres pénzt) adna ez az iroda például az egyaránt ötödik Milan Kunderának, Philip Rothnak, Peter Handkénak és Adonisnak – ez utóbbi a libanoni-szíriai Ali Ahmad Szajid Eszber írói ál-, illetve művészneve. Patrick Modiano a negyedik, Joyce Carol Oates és John Fosse a harmadik, Szvetlana Alekszijevics, Ismail Kadaré és Assia Djebar a második legesélyesebb az iroda szerint, míg a legkisebb összeget a kenyai Ngugi Wa Thiong’o, valamint az utóbbi években biztos befutónak várt Murakami Haruki Nobel-díjassá válása esetén fizeti a Ladbrokes - náluk csupán ötszörös a szorzó.

S bár a kínált oddsokat illetően akár jókora különbségek is adódhatnak az irodák között – Peter Handke győzelme esetén az Unibetnél az előbb említett Ladbrokesszal ellentétben 35-szörös összeget nyerhet a fogadó – általában mégis elmondható, hogy a nagyoknál ugyanazokból a szerzőkből áll a vélt élmezőny.

Nádasnál jóval kevésbé tartanak esélyesnek egy sor, nemzetközi szempontból megkérdőjelezhetetlen hírű, illetve népszerűségű írót, például Bob Dylant, Salma Rushdie-t, Cormac McCarthyt, John LeCarrét, Don LeLillót vagy Javier Maríast. Az viszont talán nem a legjobb hír a magyar írót befutónak várók számára, hogy az egyik legfontosabbnak tartott irodánál egyáltalán nem lehet fogadni az ő győzelmére: a William Hill listájáról, az előbb említettek legnagyobb részével ellentétben, hiányzik Nádas Péter neve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.