Duruzsol a Bond-mobil

Komoly riválist kapott az LGT a búcsúkoncert utáni visszatérés kategóriában. A norvég A-ha zenekar ugyanis 2009-ben bejelentette, hogy az Ending on a High Note Tour elnevezésű világ körüli koncertsorozattal búcsúzik el a rajongóitól. Az utolsó dalhoz, a Butterfly, Butterfly (The Last Hurrah) címűhöz forgatott klipben pedig összeért az alfa az ómegával, hiszen belevágták az első, mindmáig legsikeresebb és formabontó Take On Me rajzfilmes jeleneteit is. A budapesti koncerten mi magunk is elmorzsoltunk egy könnycseppet, hiszen a Hunting High and Low című debütlemezük nélkül másként nézett volna ki a nyolcvanas évek.

És most tessék, itt az új lemez. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a pénz fogyott ki a norvég trió folyószámlájáról, eláruljuk, hogy az utolsó turné csaknem 500 millió norvég koronát hozott. Ezzel az A-ha belépett a világ ötven legjobban kereső zenekara közé. De két másik bravúr is kötődik még hozzájuk. Az A-ha volt az egyetlen nem amerikai és nem angol zenekar/előadó, amely/aki filmzenét írhatott és énekelhetett a James Bond-sorozathoz (The Living Daylights). És még mindig ők tartják a Guinness-rekordot, hiszen ’91-ben ők léptek fel a legtöbb fizető nézővel rendelkező koncerten: Maracana stadion, 198 ezer ember!

Persze ilyenkor illik egy igazán brutális albummal visszatérni. Vagy legalább olyannal, mint amilyen a Minor Earth Major Sky volt 2000-ben. Nos, a Cast in Steel nem ilyen jó, mégsem mondhatnánk rossznak. Megbízható, kiegyensúlyozott, még ha nagyon újat nem is hoz. Mondjuk, nem rúgja be az ajtót, lagymatag kezdés után a Forest Fire ébreszt fel igazán, ami már a legjobb időket idézi. A címadó Cast in Steel inkább az album közepére illett volna, és nem az elejére. A harmadik daltól viszont jó utazósebességre vált a korong. A Giving Up the Ghost a lemez másik nagy erőssége.

Mindent összevetve a tizedik A-ha-lemez sokkal inkább arról beszél, hogy van még szufla a motorban, mintsem a lefulladás jeleivel ijesztgetne. Az LGT pedig küldheti a gratuláló SMS-t.

A HA: CAST IN STEEL, Forgalmazza a Universal

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.