Dr. Cseri visszatért

Megkapta főigazgatói kinevezését Cseri Miklós, aki korábban már csaknem két évtizedig vezette a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, majd 2014 júliusától nyolc hónapig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkáraként tevékenykedett. A szakember főigazgatói megbízatása 2020. július 8-ig szól.

A régi-új főigazgató középtávú tervei között a legnagyobb ívű örökségmentő projektként az Erdély tájegység létrehozása szerepel, amelynek keretében 116 épület és mintegy 30 ezer tárgy kerül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. Jövőre ebből 80 építmény és 20 ezer tárgy érkezhet meg.

A kutatómunka 2006-ban kezdődött, és előreláthatólag – kedvező kormányzati döntést követően – 2018-2019-ben fejeződik be a projekt – olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Elkezdődött a GyerekSkanzen koncepció megvalósítása is, amelynek keretében – a múzeum gyermekbarát jellegét erősítendő – új játszóteret, pihenőhelyeket, interaktív fényképészműhelyt, tanösvényeket, gyerekgazdaságot, gyerekboltot, bábszínházat, csodacsűrt alakítanak ki.

Cseri Miklós kiemelt fontosságúnak tartja a múzeumi ismeretátadási módszerek folyamatos korszerűsítését, élményszerűvé tételét. Ennek jegyében tervei szerint 2017-re kísérleti jelleggel az egyik tájegységben megvalósítják a Nyugat-Európa több szabadtéri múzeumában már jól működő élő színházi bemutatást, amikor korhű jelmezekbe öltözött hagyományőrök elevenítik föl az adott település életmódját, szokásait egy-egy konkrét időszakból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.