Ama nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai gyermekkoruk némi idejét (Bácska-Baja légiveszély...Lichtspiele, Krokodil gross) szenespincékben kuporogva kellet eltölteni. Félni csakis utólag féltem, amikor a bombázó repülőkből régen ócskavas lett, a kiszolgált alagsori helyiségeket pedig átépítették kulturális szolgáltató lyukká.

Pinceszínházban történelmi spättel szorongok: nem zuhan-e a födémre bomba. S jóllehet egyik földalatti szűk helyen esett robbanás, előadás alatt nem érzem biztosítékát, hogy nem omlik rám a fölöttem lévő három emelet.

Lakásomtól háromutcányira működik a Komédium. Tetszetős belső kiképzés. Rend. Szolid célszerűség. Kerülöm látogatását, fentiek okán. Dörner György rendezését láttam egyszer, másszor pedig Kálloy Molnár Péter monodrámáját. Egy évtized alatt nem mondható gyakorinak idetévedésem.

Most Lux Ádám (46 éves) színész vállalkozott a dermesztő feladatra, hogy kimenjen egymaga az emelvényre, egy óra hosszat magára terelni a figyelmet Mihail Ivanovics Zuvojlov, törvényszéki ülnökként. Zuvoljov nem különösebben érdekes ember. Tisztviselő évtizedekig. Fogait vicsorgatva rémisztgette az ügyfeleket. Igyekezett elszigetelni magát félszegségében az emberektől. Ez lett élete legkiugróbb sikere. Nagy magányos. Zavarosan fantáziál fejében.

Olyasmi, mint Dosztojevszkij másik elesettje, az Egy őrült naplójának Popriscsinje. A Dosztojevszkij kisregényt Pozsgai Zsolt igazította színszerűvé Makai Imre fordításából, valamint a rendezésre is vállalkozott Faltisz Alexandra diszkrét és takarékos díszletjelzéseiben. Egérlyukba beszorult kis tisztviselő irracionális retteneteit fogalmazza meg a nagyvilágba csupán egér orrocskáját kidugó, maga belső köreit meddőn körüljáró elnyomott lény. Monológszerű gyónás a kisregény. Zuvoljov törvényszéki ülnök valóságként adva elő képzelegéseit, csúfondárosan vall belső ellentmondásairól, jóságról és kicsinyességről, szabadságvágy és aljasságról, ember-undorról, világ-utálatról és reménytelen hatalmaskodási vágyairól. A Feljegyzések... annyira reális, hogy Gogol fantasztikumára emlékeztet. A légmentesen magára zárt ember önelemző fantazmagóriáira.

Az előadás lélektani kalodával kezdődik. A nézőtérre érkező jólöltözött, jóarcú közönség szembetalálja magát a színpad közepén, elől, egy hokedlin kuporog. Szado-mazochista helyzet. Egy színész dologtalanul, védekezés nélküli kiszolgáltatásban farkasszemet kénytelen nézni tehetsége potenciális hóhéraival. Kétséges, hogy a csivitelve helyüket kereső jegyváltókat későbbiekben sikerül-e hatása alá vonni, maga oldalára szelídíteni. Amíg bele nem fog monológjába: kínok kínját állhatja ki. Többször megbánja vállalkozását. Legszívesebben megszökne az egérlyukból.

Az odúlakó kistisztviselő felismeri a világ eszementségét. Miért is feljogosultnak érzi magát erőszakosan bánni a nála kiszolgáltatottabbakkal.

Lux emelt hangon, de nem túlemelten kivallja belső valóságát és képzelgéseit színházi közönségének. Nem tesz úgy, mintha önmagának beszélne. Nézőkhöz szól. Néha lemegy közébük a színpadról. Nem csinál úgy, mintha megnyerő akarna lenni. De persze tetszeni akar.

Lux Ádám, Feljegyzések az egérlyukból