Dörnerék részletes programot hirdettek

Kodolányi János Földindulása lesz a Dörner György vezette Új Színház első premierje. A február 1-jétől kinevezett igazgató nemcsak az idei szezon második félévéről adott ki részletes programtervet, hanem a 2012/2013-as évadról is.

Kodolányi-, Páskándi-, Hunyady-bemutatók, nyári zenés vígjáték, koncert- és gyerekprogramsorozatok – ezek állnak Dörner György idei és a következő évadra szóló programjában, amelyet ma mutatott be a Színház.hu-n. 

Dörner részletes programja
Dörner egy korábbi MIÉP-ünnepségen

Február 26-án este újra látható Kocsis István Árva Bethlen Katája a Bubik István Színpadon – Kökényessy Ágival és Vass Györggyel.

Az új vezetés első premierje március 23-án lesz – Kodolányi Jánostól a Földindulás, amelyben az Új Színház jelenlegi tagjai közül egyedül Bánsági Ildikó játszik a főszereplők között. Az előadásban látható lesz Szakács Tibor, Koncz Gábor, Koncz Andrea és Lux Ádám is. A rendező: Pozsgai Zsolt. Áprilisban újabb bemutató várható: Páskándi Géza műve, a Vendégség, Pataki András rendezésében. Főszerepekben – mint írta Dörner – az Új Színház három kiváló művésze szerepel.

Hétfő esténként egy világhírű zongoraművészünk nyolcrészes koncertsorozatára számíthatunk. Hogy ki a világhírű művész, nem árulta el.

Magyar zeneszerzők kifejezetten gyermekeknek írt műveit dolgozza fel a márciusban kezdődő Mikrokozmosz című sorozat – Dr. Galántai Csaba rendezésében.

Tavasszal vidéki és határon túli társulatok magyar-darabjait várják. Mint a leendő direktor írta: már egyeztettek, az előadások ismertetőit és a menetrendet a havi műsorokban teszik közzé.

Május 28-án zenés vígjátékból tartanak előbemutatót: Mert a mamának így jó címmel. Koprodukciós partnerük egy jelentős nyári szabadtéri színház. Augusztus 6-án új nyári színházat avatnak a Dunántúlon, amelynek pontos helyét és az elképzeléseket február 15. után ismertetik. Bemutatják itt Hunyady Sándor A három sárkány című vígjátékát, amely ősztől a Paulay Ede utcai teátrumba is átkerül.

A következő szezon első premierje októberben várható: Nyírő József műve, a Jézusfaragó ember. Noha már megtalálták az előadás rendezőjét, és a szereposztást szintén megtervezték, a névsort nem hozták nyilvánosságra. Ugyanilyen készültségi fokon áll Gyurkovics Tibor művéből, a Kreutzer szonátából készülő produkció is.

November második felében tartják az első Csurka István-premiert, A hatodik koporsó ősbemutatóját. A rendezőt pályázaton keresik – február végén, ezzel akarnak a fiatalabb rendezőknek is lehetőséget adni.

A további bemutatók között található Tomcsa Sándor Műtét című tragikomédiája, Jókai Mór vígjátéka, A bolondok grófja, Bessenyei György műve, az Ágis tragédiája, Pozsgai Zsolttól a Razzia, valamint egy Wass Albert-mű A funtinelli boszorkány – zenés, mozgásszínházi változatban. Előzetes megállapodást kötöttek a 2013-as nyárra Tamási Áron Ábel című művéből készülő előadásra, és folytatódik a vidéki és határon túli társulatok vendégségsorozata – magyar művekkel.

Az Új Színház új vezetősége szeretné folytatni az együttműködést a Thália Színházzal közös bemutatók ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.