Dörner György a Tháliára is pályázik, a saját színházának nem szólt

Megbízható forrásból úgy tudjuk, Dörner György nemcsak jelenlegi megbízatásának meghosszabbítására, azaz az Új Színház Nonprofit Kht. igazgatói posztjára pályázik, hanem beadta pályázatát a Thália Színházra is.

E posztért Kálomista Gábor producerrel kell megküzdenie. Nem értük el Dörnert, egyik közvetlen munkatársa kizártnak tartotta a pályázás tényét, majd hozzátette: „azért erről tudnia kellene". Valószínűleg nem jelentette be jelenlegi színházában (hacsak nem adta be valaki a nevében a jelentkezést).

Informátorunk szerint az Újszínházról már a pályázat kiírása előtt rebesgették, hogy sokan jelentkeznek majd, vélhetően ezért gondolhatta a jelenlegi igazgató, hogy olyan helyen is jelentkeznie kellene az elképzeléseivel, ahol vélhetően nem lesz sok kihívó. Jól számolhatott, mert a Tháliára rajta kívül csak egy jelentkező volt. Nem az eddigi ügyvezető, Bereményi Géza, hanem menedzser-igazgatója, a jobboldali körökben is támogatott Kálomista Gábor. Bereményi művészeti tanácsadóként folytatná a munkát, Csányi Sándor maradna művészeti vezető, Csécs Tamás gazdasági igazgató.

Úgy tudjuk, a szakmai bizottság – színházi szakemberek mellett minisztériumi és fővárosi szakértők is részt vesznek az ülésen – augusztus 15-én teszi meg javaslatát a fenntartó fővárosi önkormányzatnak. A bizottságban Keszég László rendező, Kirják Róbert, a nyíregyházi színház megbízott igazgatója, Kiss Mari színész és Lőkös Ildikó dramaturg vesz részt.

Az Újszínház igazgatói pályázatának szakmai bizottsága: Bálint András színész-rendező, Borsós Beáta színházi menedzser, Zigó Viktor, a Kolibri Színház gazdasági igazgatója és Trokán Péter színész.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.