Kishegyes nyolcvanöt százalékban magyarok lakta, ötezres falu a Vajdaság közepén, itt működtetik 2001 óta Horváth László vezetésével a délvidék legnagyobb összművészeti fesztiválját, magyarországi viszonylatban nevetséges pénzekből (három hétvégét nyolcmillióból), de annál hatékonyabban. Előzményei a kilencvenes évek derekára, a jugoszláv háború idejére nyúlnak vissza, amikor a helyi fiatal írónemzedék - Szerbhorváth György, Virág Gábor, Mirnics Gyula - első abszurd novellái kötetbe rendeződtek. Dombosi történetek lett a címe, mintegy szellemi analógiaként a „kis hegyesre". Akkoriban a faluban az Anna-napok jelentették a legfőbb kulturális eseményt, Horváth László azonban úgy gondolta, barátaival, ismerőseivel azoknál jobbat, érdekesebbet tudna összehozni. Miután 2001-ben az NKA-tól a határon túli összművészeti fesztiválok elősegítésére kiírt pályázaton 3 millió forintot nyertek, a helyi színházban és ifjúsági otthonban megrendezték az első Dombos Festet.

Horváth ekkor már részben Budapesten élt, a kortárs népzenei kultúra legfontosabb magánintézményét, a Fonót vezette, s az itteni tapasztalatai alapján tudta, hogy az új évezredben igazából a szabadtéri fesztiváloknak van jövőjük és hangulatuk. A falu szélén emelkedő, madárvilágban gazdag löszfal alatti szeméttelepet szemelte ki magának; pályázaton nyert pénzekből buldózert bérelt, majd a revitalizált területen létrehozta a Vajdaság első számú összművészeti fesztiválját.

Az idén tizedik alkalommal megrendezett Dombos Fest roppant mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi dzsessz-, világ- és népzenei színtér legjelentősebb képvise­lőit élőben láthassák/hallhassák a háborús évtizedekben szinte teljesen magukra hagyott délvidéki magyar fiatalok. Tényleg csak illusztrációként pár név a közelmúlt látogatóiból: Muzsikás, Balogh Kálmán, Berecz András, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Kiss Erzsi, Balázs Elemér Group, Tudósok. Többször fellépett itt a térség világhírű „prímása", Lajkó Félix, Kishegyes legismertebb szülöttje, Rúzsa Magdi, miként a Vajdaság legjelentősebb szerb muzsikusegyéniségei, Boris Kovac és Rambo Amadeus is.

A hétvégén kezdődött, július közepéig tartó fesztivál persze nem csak zenei esemény. Jelentős az irodalmi vonulata, a felolvasóestek és az építészeti fórumok, a hozzá csapódó szabadegyetem és kiállítások (idén Kása Béla remek cigányfotóiból), nem beszélve a régiós borkóstolókról. Volt idő, amikor térben is bővültek, több környező települést - Bácskatopolyát, Bajsát, sőt a magyarországi Kelebiát is - bevontak, aztán rájöttek, az ő miliőjük mégiscsak Kishegyes, ott van dolguk, arra kell koncentrálniuk.

A Dombos Fest legnagyobb értéke - legalábbis számomra - éppen ez. Hogy Kapolccsal vagy más hasonló magyarországi kezdeményezéssel ellentétben itt nem érzékelhető növekedési kényszer, marketing-számháború, közéleti manőver, tíz év után is megmaradt élhetőnek, művészetközpontúnak, emberközelinek. Ide nem rajzanak ki a politikusok, ide nem tették be a lábukat a „pesti vállalkozók", itt nem próbálják minden lépésnél fokozni a bevételt. A közönség mintegy felét a falubeliek adják, a másik felét a környékbeliek, a távolabbról, esetleg Magyarországról érkezők száma elenyésző. A Dombos Fest így tényleg megmarad a helyiek ügyének, a he­lyiek ünnepe. Főhajtás érte.

Tudósok vezetője, drMáriás