Dokumentumfilm a Cinetrip-partikról

Június közepétől egy hónapon át csak az interneten lesz elérhető a budapesti gyógyfürdőkben szervezett Cinetrip partisorozatról szóló Fékezett habzás című dokumentumfilm.

Az alkotók egy magyar közösségi portálon teszik hozzáférhetővé a produkciót, hogy a dokumentumfilm minél szélesebb közönséghez juthasson el. A későbbiekben a 43 perces film televíziós sugárzásáról is szeretnénk tárgyalni - közölte Papp Kinga Lívia sajtóreferens csütörtökön az MTI-vel.

A Fékezett habzás című ismeretterjesztő dokumentumfilm a budapesti Rudas Gyógyfürdőből induló Cinetrip nevű rendezvénysorozat egy évtizedét mutatja be a kilencvenes évek végétől. A produkció a fürdőzést és a zenés, látványos partikat összekapcsoló új szórakozási forma születését és virágzását, a körülötte kialakult konfliktusokat mutatja be.

A dokumentumfilm rendezője Flór Péter, a Publikum Kft. médiavállalkozás ügyvezető igazgatója, az operatőr Kabán Benedek, a zenét Moldován Mo Miklós szerezte. A Cinetrip rendezvényeiről készült eredeti felvételeket is bemutató dokumentumfilmben számos ismert személyiség tűnik fel, többek között Bojár Iván András, Gerendai Károly, Erdélyi Zsolt és Korompay Katalin.

Magyarországon a filmfinanszírozás jelenleg átmeneti állapotban van, ám ez az időszak megfelelő arra, hogy új irányt mutassunk az ismeretterjesztő és dokumentumfilmes ágazatnak - fejtette ki Papp Kinga Lívia, utalva arra, miért internetes platformon kezdik a dokumentumfilm forgalmazását.
    
A Fékezett habzás június 16-ától látható a videa.hu portálon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.