A sorsában Radnóti Miklósra és Ámos Imrére emlékeztető, harminchárom éves korában elhunyt festő és grafikus, Vajda Lajos művészete újra és újra propagálásra szorul a nagyközönség előtt. A Vajda világának befogadásához szükséges szellemi erőfeszítések mindig is támogatást igényeltek. Az életmű egyik önkéntes gyámolítója Erdész László szentendrei galériatulajdonos, aki saját kiállítótermében rendszeresen mutat be válogatást Vajda életművéből, és előmozdító szerepe volt a 2008-as, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett centenáriumi tárlatnak is.

A legújabb Vajda-tárlat éppen a napokban nyílt a Bercsényi utcai Erdész Galériában. Ezúttal férj és feleség, Vajda Lajos és Vajda Júlia festményei együtt jelennek meg. Vajda Júlia művészete mindig első férje munkásságának árnyékában maradt. Ami persze annak is köszönhető, hogy Vajda Lajos 1941-ben bekövetkezett halála után az őt évtizedekkel túlélő özvegy maga is a Vajda-életmű elismertetésén fáradozott. Egy időre még Párizsban is bébiszitteri állást vállalt, hogy eközben elősegítse Vajda nemzetközi megbecsülését. Mialatt persze a maga, több mint háromezer alkotást tartalmazó festői életművén is dolgozott. A háború után tagja lett a Budapesten alakult Európai Iskola körének, szürrealisztikus képeket alkotott, majd a hetvenes évekre a lírai konstruktivizmus felé fordult, és egy nőies, kerekítésre hajló színes geometriát teremtett képein.

Vajda Lajos: Maszk 1937, papír, pasztell

Vajda Lajosnak mindössze tízévnyi alkotó periódusa során sokféle korszaka volt. Korai kopottas realizmusa után montázsok felé fordult, majd rajzos transzparenciák, egymásra vetítések jellemezték kompozícióit. Később a bartóki példát követve a népi építészet motívumaiban keresett új formanyelvet. Ezek a művei finom kezű, biztos rajzolóról tanúskodnak. Aztán az ikonfestészet, a törzsi művészet vált arcképeinek és maszkjainak ihletőjévé, majd pályája végén eljutott egy egészen furcsa, formátlan szellemekre vagy szörnyekre emlékeztető, ösztönösen alkotott, absztrakt expresszív képi világig. Ez utóbbi alkotásait előbb tussal, pasztellel, végül csak venyigeszénnel a szentendrei hentestől kapott húscsomagoló papírokra rajzolta, lakása padlójára terítve a lapokat. Rendkívül szegényes körülmények közt, szegényes anyagokra tehát. Mégis ezek a talányos látomásai, melyekbe sokan hajlamosak sorsának démonjait belelátni, művészetének legelőremutatóbb darabjai.

Az Erdész Galéria kiállítása, melyet az örökösöknél lévő hagyatékból rendeztek, főleg ebből az utolsó korszakból válogat. Kivéve néhány korábbi ikont és maszkfestményt. Ilyen például a feleségről készített Ezüst ikon. Ez egyben kissé össze is köti az egymás mellé helyezett két életművet. Vajda Júlia festményei további erősítést kapnak a közéjük vegyülő kortárs üvegművektől is, ami valamennyire a helyhiány miatti szükség és a véletlen eredménye, de igen hatásos. Nagyon jól passzol a festmények geometriája a fegyelmezetten csiszolt üvegszobrokhoz.

VAJDA LAJOS ÉS VAJDA JÚLIA Szentendre, Erdész Galéria