Deficites Deutsche Oper

Amit napok óta rebesgettek Berlinben, csütörtökre bizonyossá vált: a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap beszámolója szerint nyakig süllyedt a deficitben a német főváros egyik legtekintélyesebb operaháza, a Deutsche Oper.

A három dalszínház egyike a város szívétől kicsit távolabb, a Bismarckstrassén egy modern, meglehetősen jellegtelen épületben kapott helyet. Mindennek ellenére az elmúlt években többnyire telt házzal üzemelt, rekordszámú közönséget, 262 ezer látogatót könyvelhetett el.

 A Deutsche Oper vezetője, Kirsten Harms azonban az egyik legolvasottabb lapnak nyilatkozva elismerte, a 2008-as deficit meghaladja a 800 ezer eurót (220 millió forintot). Ráadásul a főszponzor Volkswagen is közölte: nem számíthatnak a beígért 1 millió eurós szponzori támogatásra. (A gazdasági válság az ország egyik legnagyobb autógyárát is sújtja, s megszorításokra kényszeríti.)

Harms szerint a tavalyi deficit legfőbb oka a szövetségi és a tartományi támogatás jelentős csökkenése. Kiderült ugyanakkor az is, hogy az opera az elmúlt években elmaradt bizonyos, az alkalmazottak utáni társadalombiztosítási befizetésekkel, s az összeg törlesztését tavaly kellett megkezdenie. A működési költségek ugyanakkor rendkívül megemelkedtek, s azok jelentős részét alig tudták – a jövőben pedig még kevésbé tudják – fizetni.

 Az ideiglenes megoldást egyelőre a repertoár megnyirbálása és több tervezett premier törlése jelenti. Hosszabb távon azonban a házat csak a támogatás növelése mentheti meg. Minderről állítólag már elkezdtek tárgyalni a német főváros kormányzó polgármesterével, Klaus Wowereittel, aki eddig meglehetősen könyörtelennek mutatkozott. Az igazgatónő ugyanakkor nem titkolta: ha a dolgok így mennek tovább, leköszön az intendánsi tisztségről.

 Azt csak úgy mellékesen, de meglehetősen sértődötten tette hozzá: nem érti, hogy Berlin másik nagy operaháza, a Staatsoper miért kaphatott nagyobb támogatást. A harmadik dalszínházat, a Komische Opert egyébként a Deutsche Opernél is kevésbé dotálják, bár ők még nem panaszkodtak.

 

Two unidentified men dressed as musicians climb up the storefront of the Deutsche Oper opera house in Berlin April 23, 2006.
Two unidentified men dressed as musicians climb up the storefront of the Deutsche Oper opera house in Berlin April 23, 2006.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.