Ma is, mint ilyenkor mindig, a fél ország a percenként seggreeső, undorító kulimászokban fetrengő, felgyújtott hajú betörőkön nevet és csodálja az ártatlan-komisz, édiijedt Kevint, a másik fele meg a Kevin-nézőkön kuncog, a legtöbben nyilván felváltva teszik ezt és amazt. Karácsony van: a szeretet ünnepe, a bejgli, a hal és a „családi vígjátékok” ideje. Az ilyesmit nevezzük hagyománynak és az RTL Klub, tessék, hagyományt teremtett – ezzel a megfigyeléssel tudnánk le a gazdag televíziós kínálatból a Dennis, a komisz és a Télapu-áradatot, továbbá az Indiana Jones- és a Die Hard-sorozatot is.

Egy felszabadultabb országban egyszer majd nem a családi vígjátékok jelentik a szeretet netovábbját

A Reszkessetek betörők!-et nem végtelen bárgyúságáért szeretjük, hanem a cuki tekintetért az arcokba csapódó vidám féltéglákkal kombinálva, amelyek ami családunkban is zajos karácsonyi örömöket okoznak évről évre. Ami pedig a negédes bárgyúságot illeti, szenteste éjjelén három perc közszolgálati Napfivér-Holdnővér-nézés után lépcsőn lezúduló ruhásszekrény elől futó, pancser betörőként menekültünk hanyatt-homlok vissza Maculay Culkinhoz és pár percre le is tettünk a kísérletezésről. De ne legyünk méltatlanok, az ezt követő, Néri Szent Fülöpről szóló, kétestés munkát már egészen jól el lehet viselni.

A TV2, némiképp elcsúsztatva, a mutáns szuperhősök közötti konfliktusok kialakulását, előtörténetét tárgyaló X-Men-epizóddal próbálta felvenni a harcot 24-én, amelynek történeti háttere az atomháborúval fenyegető, 1962-es kubai rakétaválság. A karácsonykompatibilis szálat az emberiségbe vetett bizalom kérdésen filozofáló főszereplők, a holokauszt túlélő szereplő hivatott képviselni. Az ATV az isten- és emberszeretetet látszólagos konfliktusainak elsimítását, a családi boldogság fenyegetett idilljét boncolgató Julie Andrews-os klasszikust, minden idők bizonyosan legjobb musicalfilmjét adja, A muzsika hangját, amelynek majdnem mindent meg lehet bocsátani, még az osztrák, antifasiszta hazafiság mitizáló színrevitelét is.

Minket, magyarokat egyelőre, úgy tűnik, tényleg leginkább Dennis, Kevin és a Télapu tudnak magukkal ragadni a hétköznapok monoton nyomorából az ünnepi idő örök ismétlődésébe – és ha ez, hát ez. Nyilván eljön majd az a karácsony is egyszer, amelyet egy ötletesebb jókedvűbb, szabadabb fantáziájú országban fogunk tölteni, ahol nem a kilencvenes évek családi vígjátékai közvetítik végeérhetetlenül a kedély és a szeretet netovábbját, és ahol nem Zeffirelli émelyítő, a legblőddel karácsonyi ökörségnél is százszor rosszabb giccse jelenti mindezek közszolgálati ellenpontját. Addig meg valahogy elleszünk ezekkel is, ahogy idáig is megvoltunk. Arról, hogy most itt tartunk, a kereskedelmi csatornák – ha nem is egész ártatlanok benne –, csak kisebb részben tehetnek.