Dalí 70 levelet írt Picassónak, aki csak egyszer válaszolt

Könyvben jelent meg Spanyolországban Pablo Picasso és Salvador Dalí kissé egyoldalú levelezése, ugyanis míg Dalí 70 levelet küldött Picassónak, addig ő csupán egyszer válaszolt – egy levelezőlapon.
Víctor Fernández, A Picasso és én címet viselő könyv szerzője szerint művéből kiderül, hogy Dalí "művészi apjának" tekintette Picassót, akinek alkotásai valósággal megigézték. A levelek publikálásával annak a közhelynek a meghaladása volt a célja, amely a politikai és ideológiai különbségeket hangsúlyozza a két spanyol festőóriás viszonyában.

Felidézte, hogy 1926 és 1938 között Picasso kifejezetten támogatta Dalít, ő finanszírozta első New York-i útját, bemutatta Paul Rosenbergnek és Gertrude Steinnek, valamint részt vett Az andalúziai kutya és az Aranykor című filmek premierjén is, amelyeket Dalí Luis Bunuellel készített.

A szerző szerint a leveleket olvasva a mélyére lehet ásni annak a későbbi konfliktusnak, amely abból ered, hogy Picasso elítélte a Franco-rezsimet és száműzetésben élt, míg Dalí támogatta a rendszert.

Víctor Fernández egy évig dolgozott a könyvön, a leveleket különböző archívumokból gyűjtötte össze. Megszerezte az egyetlen dokumentumot, amit Picasso Dalínak írt, egy levelezőlapot, és szert tett egy távirat piszkozatára Dalítól, amelyet még sehol sem publikáltak. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.