Cyrano
Bevallotta, nem ötlik hirtelen eszébe. Tudniillik a 20. századba forduló magyar irodalom egyik legnépszerűbb költője, Ábrányi Emil tollából folyt elő ez a megtévesztő Ady-sor. Mégpedig az 1898-ben lefordított Rostand neo-romantikus Cyrano kesergi savanyún Roxane és Christian csókja láttán. Nem magamtól voltam okos. Hegedűs Géza vette észre, hogy a divatosan szónokias Ábrányi - aki annyira hatott a fiatal Adyra, hogy első kötetéhez Ábrányit kérte előszó megírására (Versek, 1899) - ezt a kirikítón Ady-hangzású sort belerejtette műfordításába, ami határozottan költőibb műfordításként, mint francia eredetiben.
Eddig rendben ment a dolog. Most jön a keserves feladat. Számot adni a Magyar Színház előadásáról. Őze Áron rendező hátulról kezdi a darabot. Az erkély magasában, balra, a nézők mellett állva latin egyházi dalokat énekel egy kis kórus, hangfelvételről pedig eljátsszák az ötödik felvonás nagy teátrális fordulatát, kifogandó a szelet Edmond Rostand neo-romantikusából, ne legyen annyira precíziósan kiszámított hatású. Gyertyát gyújtanak az előadás elején még nagyon is virgonc Cyrano emlékére. Az emlékgyertya ott lobog a szín előterében, csak halála előtt tapossa el Cyrano úr a maga kegyeleti lángját. (Ne tőlem kérdjék, miért tesz így!)
Őze és Gecsényi Györgyi alaposan megstuccolták a szöveget, hogy a nagy apparátust mozgató darabot kamara előadásként vonszolhassák színre. Így sem férnek el a redukált szereplők a színpadon. Az első felvonás Burgund-palotában történő színelőadása jórészt a Magyar Színház nézőterén történik. Onnan mászkál föl zajongva (zavaróan) a társulat redukált csapata a színpadra, felkiabál a nézőtér elejéről, vagy az erkélyről. Ahelyett, hogy összemosná a színpadi játékot a Cyrano-vezényelte köznapi színjátszással, egyszer és mindenkorra hatástalanítsa a regényes öt felvonásost két részben adott terjengősségre. Kovács Yvette kármin drapériákat lógat a háttérben. Olyan, mint egy leszerelt november 7-iei ünnepség színehagyott forradalmi dekorációja. A díszlet takarékosságból mellőztetik. Semmi ok nincs rá, hogy a nyílt színpadon hosszas átrendezést tartsanak a soros helyszínhez (ami ugyanolyan, akár az előző), az átállási időt megragadja az erkélyen sorakozó egyházi kar latin dalokkal kedveskedni a folytatásra várakozóknak. A szegényházi jelmezek tervezőjeként a már említett díszlettervező és az elhalt Schäffer Judit neve szerepel a színlapon. Utóbbi arra mutat, a raktárból előszedett régi jelmezeket sikerrel illesztették be a jellegtelen új ruhák közé.
A kis létszámú Rostand címszerepét Cserna Antalra osztotta a rendező. Csernának túl nagy falat a bravúrszerep. A roppant áriákat szétszabdalja. Nem tudja magával sodró ívben lendíteni. Humora nincs, miért is humorizálón megjátszik egyes szavakat. Cserna Cyranójának érdeme, hogy saját orral játssza a szerepet. A ragasztott pót-orron kívül azonban mindene csirizszagú. Tóth Éva Roxánja iskolajáték a színház özönvíz előtti recitáló stílusából. Christiant a jól táplált Gémes Antos kapta. Le Bret a színpadon majdnem láthatatlan Rancsó Dezső. Guiche gróf a szigorúan szürke Fillár István. Ragueneau, a költői igyekezettel megvert cukrász Szűcs György. Mellette rosszban sántikál a feleségét baljós ortopäd-betétnek fölfogó Auksz Éva. Szélyes Imre felszól a nézők közül. Arca megjegyezhető. Dániel Vali élettől, élvetegségtől, huncutságtól kicsattanó duennája méltányolható színészileg az előadásból.
Csapatnyi fiatalember hol nézőközönség, hol hadsereg. Hol tudnak vívni, hol nem. Mintha Tahi József is bejött volna a színre Montfleuryként. A színlap nem tudatja. Biztos álmodtam.
A zanza-Cyrano elkedvetlenítő este a leromlott állagú Magyar Színházban.
