Csütörtökön kezdődik az Art Market Budapest 2012

Másodszor rendezik meg az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt. November 8–11. között közel 100 kiállítási stand, több mint 400 alkotó várja a művészet híveit a Millenárison.

Az összesen mintegy 1300 folyóméternyi felületet 12 ország kiállítói osztják meg egymással. Hazánk mellett Anglia, Ausztria, Izrael, Kanada, Kazahsztán, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Törökország és az Egyesült Államok képviselői vásároznak együtt Budapesten. Az alapterület mintegy 70 százalékkal több, mint a tavalyi.

Ráadásul az idén “végre” bemutatkozik néhány olyan hazai galéria is, amely a 2011-es vásárról hiányzott. Itt lesz a Kisterem (többek között a londoni Frieze kiállítója), a Várfok (az egyik legrégebben alakult hazai kortárs galéria) és a Vintage galéria is, utóbbi a tavalyi Art Basel résztvevője volt.

A legtávolabbi kiállítók New Yorkból (Ana Cristea Gallery, Ruth Phaneuf Fine Arts, Radiator) és Almatyból, Kazahsztánból (Ular) érkeznek. De számottevő részvétel várható Romániából, Törökországból és Németországból is.

Az idei vásárnak is vannak kiemelt témái – ilyen például Kolozsvár, illetve a város jelentős nemzetközi figyelemmel kísért művészeti élete. Kiállítási standok, önálló kurátori kiállítás mellett szakmai beszélgetések is lesznek, amelyek egy részén Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is részt vesz majd.

Az erdélyi város mellett ugyancsak kiemelt téma a zsidó identitás és kortárs képzőművészet. A Wallenberg Emlékévhez kapcsolódva a jelentős hazai és nemzetközi szakemberek bevonásával szervezett kerekasztal-beszélgetés mellett a vásár helyszínén bemutatják a “Waldsee” című kortárs kiállítást, amely többek között olyan művészeket vonultat fel, mint William Kentridge vagy a világhírű magyar származású fotós, Sylvia Plachy és fia, a világhírű színész, Adrien Brody.

Art-In-Fusion címmel külön szekcióban mutatják be tucatnyi külföldi művész Budapesten készült alkotásait – az egyebek mellett Ausztráliából, Belorussziából, Brazíliából, Iránból, Izraelből és Japánból érkezettek tárlatait kulturális programok egészítik ki, amelyek keretében divattervezők és zenészek mutatkoznak be.

A teljes program ide kattintva érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.