Csurig töltik a B csarnokot

Október 27-től négy napon át várja a látogatókat a Magyarországon megrendezendő egyetlen kortárs nemzetközi képzőművészeti vásár, az Art Market Budapest 2011. A Közép- és Kelet-Európa művészetének bemutatására összpontosító seregszemlét váratlanul jelentős érdeklődés mellett nyitották meg: a budapesti Millenáris B csarnokát közel 70 kiállító töltötte meg.

Végül nem fért be minden jelentkező a kiállítási csarnokba. Az idén első évben nemzetközi vásárként jelentkező Art Market Budapest iránt az előzetes várakozásnál jóval nagyobb az érdeklődés: a 66 önálló stand teletöltötte a budapesti Millenáris „B” épületének kiállítási csarnokát.

A kiállítók között Magyarország szinte valamennyi számottevő kortárs galériája megjelent, mellettük tíz külföldi kiállító mutatja be az általa képviselt művészek alkotásait. A kiállítási standokat három szekcióba rendezték, a galériák szekcióját művészeti projektek valamint a kisebb alapterületű kiegészítő standokon különböző művészeti intézmények, szakmai magazinok és kiadók, művészeti szolgáltatók egészítik ki saját kiállítási anyagukkal. A galériák és művészeti projektek kiállítási standjai minimálisan 30 négyzetméteresek, ami már megfelelő méret akár különleges kiállítási koncepciók megvalósításához is, de több ennél lényegesen nagyobb méretű stand is épül: a legjelentősebb hazai kiállító 100, az egyik külföldi galéria pedig 120 négyzetmétert népesít be kortárs műtárgyakkal.

A kiállítótérben látható sok száz műtárgyból álló különlegesen színes anyagot látványosan egészíti ki az a szoborpark, amelyet Steel Promenade (vagyis acélból épült sétány) címen a Millenáris épületei közötti szabadtéren alakítottak ki.

A vásár bizonyos művészeti témáknak különleges figyelmet szentel. Az egyik ilyen kiemelten kezelt téma a kortárs cigányművészet: a vásár területén külön kiállítási anyagként magángyűjteményekből válogatott cigány képzőművészeti anyagot mutatnak be, szerephez jut egy kifejezetten cigány alkotókat tömörítő galéria, és a témához kapcsolódva szakmai kerekasztal-beszélgetésre is lesz.

Nem véletlenül került a kiemelt témák közé a magyar és közép-európai fotóművészet sem, hiszen a 20. század globális fotóművészetét meghatározó alkotók, André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassai, Robert Capa és mások Magyarország és a régió egyfajta specialitásává tették ezt a művészeti ágat. A fontos gyűjteménnyel rendelkező Magyar Fotográfiai Múzeum mellett mintegy tucatnyi galéria mutat be fotóanyagot, Budapestre érkezik Szlovénia vezető fotógalériája, bemutatkozik a Mai Manó Ház, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jóvoltából a legfiatalabb fotós generáció is.

A vásárhoz támogatóként számos jelentős hazai és nemzetközi személyiség csatlakozott. Mint ismert, az Art Market Budapest védnöke Nancy G. Brinker, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, korábbi budapesti nagykövet, a Susan G. Komen alapítvány vezetője, az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövete, az USA befolyásos közéleti személyisége, valamint a nemzetközileg is nagyra becsült diplomata, Martonyi János külügyminiszter. A vásár nemzetközi jelentőségét és szakmai megbecsülését erősítik a kuratórium tagjai, Soraya von Stubenberg, a Sotheby’s és az Uniqa kelet-európai tanácsadója, Nicola Trezzi, a Flash Art Magazin szerkesztője és a Prágai Biennálé vezető kurátora, Hegyi Lóránd, a Musée d'Art Moderne de Saint-Étienne Métropole, Európa egyik legjelentősebb kortárs múzeumának igazgatója valamint Gulyás Gábor, a Műcsarnok vezetője.

Az Art Market Budapest számos ismert és meghatározó nemzetközi művészeti személyiséget is Budapestre vonz. A kuratórium tagjai mellett a vásáron és programjain részt vesz többek között Guillaume Piens, a jelentős párizsi képzőművészeti vásár, az Art Paris igazgatója, aki egyben a Photo Paris korábbi igazgatójaként Baki Péterrel, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatójával, Dejan Slugával, a ljubljanai Photon Galéria tulajdonosával és Pőcze Attilával, az Art Basel eddigi egyetlen magyar kiállítójaként ismertté vált Vintage Galéria vezetőjével Közép-Kelet-Európa fotóművészetéről tart kerekasztal-beszélgetést.

Ursula Krinzinger, a legjelentősebb nemzetközi vásárok szinte állandó résztvevőjeként világszerte ismert bécsi Krinzinger Galéria tulajdonosa a galériája által kelet-európai művészek támogatására létrehozott Krinzinger Projekte kiállítási standját látogatja meg, és szakmai beszélgetésen is bemutatkozik majd.

A vásár sztárművészének tekinthető az az ukrajnai születésű, Oroszországban élő Oleg Kulik, aki botrányos és nagy figyelmet keltő performanszaival és széles körben ismertté vált videó alkotásaival vált joggal világhírűvé. Oleg Kulik budapesti látogatása valódi kuriózum, csakúgy, mint a vásáron látható kiállítási anyaga.

Az Art Market Budapest egyik fontos kiegészítő eleme a jelentős mértékben a nemzetközi szakértők részvételére épülő ’Inside Art’ szakmai program, amelynek keretében kerekasztal-beszélgetések, személyes művészinterjúk, könyvbemutatók kerülnek megrendezésre. A szakmai beszélgetések szervesen kapcsolódnak ahhoz a programfolyamhoz, amely Art Week Budapest néven a vásár területén és más budapesti helyszíneken összesen közel félszáz eseményt fog össze, nem számítva természetesen a vásáron szervezett tárlatvezetéseket és a standokon spontán szerveződő programokat.

Különleges látványosságra számíthat például az a látogató, aki a csütörtöki meghosszabbított nyitva tartási időben érkezik a vásárra, hiszen számos kiállító jelentette be szándékát, hogy ebben az időpontban saját standján önálló eseményt hozzon létre. Példaként említve a debreceni MODEM jóvoltából például 19 órától a helyszínen Winkler Nóra és beszélgetőpartnerei a „Hibriditás a Kárpátok között. Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás” című kötetet mutatja be. A programok között különleges színfolt a vásár egyfajta záróeseményeként szombat éjszaka megrendezendő „Factory” című party, amely címében és hangulatában egyaránt utal Andy Warhol híres New York-i műtermére és az egykori ipari épületkomplexumra épült Millenárisra.

A széles közönség elérésére az Art Market Budapest a szakmai orgánumok mellett az országos kereskedelmi médiumokat is alkalmazó kommunikációs kampányt szervezett, a szokványos eszközök mellett a közösségi média adta lehetőségeket is igénybe vette annak érdekében, hogy olyanokat is kapcsolatba hozzon a kortárs képzőművészettel, akik számára az élményszerzésnek ez a formája még kevésbé megszokott. A vásár Facebook profilján például már az esemény előtt egy héttel közel 600-an jelezték a részvételi szándékukat.

Egy művészeti vásár talán a legszórakoztatóbb és legszínesebb módja annak, hogy képzőművészetet élvezzen az ember. Az Art Market Budapest 2011 vásárra ráadásul díjmentes a belépés, amely a legfiatalabb generációk számára szintén ingyenesen hozzáférhető múzeumpedagógiai foglalkozásokkal egészül ki, a kisgyermekkel érkezők zavartalan szórakozása érdekében pedig pedagógusok bevonásával művészeti gyermekfoglalkoztatót alakítottak ki a szervezők.

Lenin
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.