Csoóri Sándor MMA-nagydíjas lett

Csoóri Sándor költő, író kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia első nagydíját, a szervezet első életműdíjat Dávid Katalin, nemzetközileg elismert művészettörténész és teológus vehette át ma Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől.

A MMA május 31-i közgyűlésén hozott határozatot arról, hogy minden évben kitünteti a magyar szellemi élet kiemelkedő személyiségeit. A bruttó négymillió forintos pénzbeli elismeréssel járó nagydíjban az részesíthető, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre, életműdíjat az kaphat, akinek „kiemelkedő munkássága, életműve példa a nemzet felemelkedéséért, megmaradásáért végzett odaadó, önzetlenül és a személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra”. E kitüntetés mellé bruttó 6 millió forint jár.

Csoóri Sándor versei, s különösen problémaérzékeny, tabukat félresöprő, a nemzet alapkérdéseit tisztázó esszéi számos alkalommal keltettek országhatáron túlnyúlóan is zajos visszhangot pályakezdése pillanatától. Az egyetemes magyar irodalom egyik meghatározó életműve az övé, s a hatvanas évektől a máig tartó történelmi idő nemzeti, társadalmi önismeretének gyötrelmesen gyönyörű költői, írói foglalata. A hetvenes években formálódó szellemi mozgalom meghatározó alkotója, - Németh László szavával: – a nemzeti erők organizátora. A népi-nemzeti ellenzék vezető személyiségeként vett részt a rendszerváltozásban: 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1988-tól a Hitel című kétheti lap, majd folyóirat főszerkesztője. Illyés Gyula szellemi örököseként is a nemzetet tartja a legfontosabb összefogó, megerősítő erőnek, ezért javasolta a Magyarok Világszövetségének és a Duna Televíziónak a létrehozását.

Több mint félszáz önálló kötete jelent meg, Kósa Ferenccel, Sára Sándorral tucatnyi film készítésében vett részt. Könyvei megjelentek angol, német, francia, olasz, portugál, észt, finn, norvég, svéd nyelven is. 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat, amelyet korábban ellenzéki magatartása miatt megtagadtak tőle; majd Prima Primissima- és Magyar Örökség Díjjal ismerik el életművét.

Az MMA kedd esti budapesti díjátadó ünnepségén Csoóri Sándor betegség miatt nem tudott részt venni.

Dávid Katalinnak több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven, több évkönyvet és sorozatot szerkesztett. A Magyar Képzőművészek Szövetségének alapító tagja (1949 óta), a Szent István Tudományos és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Munkásságát a Magyar Köztársaság és a Vatikán magas szakmai és társadalmi díjakkal ismerte el. Nyolcvanadik születésnapján II. János Pál pápa saját kezűleg aláírt oklevéllel köszöntötte és audienciáján fogadta.

1923-ban Szegeden született. Kerényi Károly és Sík Sándor tanítványa volt, egyetemi tanulmányai alatt, a vészkorszak idején Izay Géza atya vezetésével több száz zsidót bújtatott. Lyka Károly tanácsára kezdett el ikonográfiával, a keresztény és zsidó kultúrában előforduló jelek, jelképek, szimbólumok tanulmányozásával foglalkozni. 1954-ben megalapítója volt a Művészettörténeti Dokumentációs Központnak, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete jogelődjének, ahonnan a Vatikánnal való összeesküvés koncepciós vádjával távolították el. 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa, irányítója a „Magyarország története a honfoglalástól 1849-ig” című állandó kiállítás rendezésének. Összeállítja a magyarországi középkori titulusok kataszterét, feldolgozza a magyarországi Szent György- és Szent Anna-kultusz ikonográfiáját. Tudományszervező tevékenysége is alapvető jelentőségű. 1969-ben létrehozták az Egyházi Gyűjtemények Szaktanácsadói Testületét, amelynek vezetésével az egyház kérésére Dávid Katalint bízták meg. Munkássága révén sorban nyílnak- ill. újulnak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak (Esztergomi Bazilika) - olvasható az MMA közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.