Ki gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó műve?

A múlt héten lett rosszul, s már a könyv bemutatójára sem tudott elmenni, pedig az egy szerzőnek - ha titkolja is - mindig ünnep. Már csak azért is, mert a Sepsiszentgyörgyön született író, költő, dráma- és forgatókönyvíró sosem volt igazán ünnepelt, agyonsztárolt szerző. Nem ő folyt a csapból, nem az ő nevét sugdosták a mindig jól értesült filoszok. Csöndes, a feltűnést, divatos trükköket minden szinten kerülő prózája mégis az első lapok után beszippantotta az olvasóját. A Pusztulás gyönyöréből, a Kínából hazaérkező kaftános emberről filmet is forgattak. De a képek nehezen tükrözték a puritán, szikár, mégis tömör szövegtestet, a csupasz helyszíneket, melyek mögött mégis oly bőkezűen csordogált az élet. Talán ő volt az, aki a legkevesebb fűszerrel adta vissza a nyelv ízeit.

Most viszont már emlékeznünk kell, pedig még alig vettük észre, hogy köztünk van, alig jegyeztük meg a Kísértethajók verseit, a Remény történeteit. Marad a hír: csütörtök este otthonában elhunyt az erdélyi születésű író. És a döbbenet: vasárnap lett volna 64 éves.